Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), 40 bázisponttal 2,9 százalékosra növelte a bankok egyhetes betétek bónuszát. A piac ennél kicsit nagyobb léptékű emelésre számíthatott, mert a bejelentés előtt erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben. Az euró ára 366 forint alatt is járt, amire már egy hete nem volt példa. Néhány perccel később viszont már ismét 367 fölött volt az euró/forint kurzus, ez is erősödés persze a hét elejéhez képest, amikor csaknem 372 forintig emelkedett az euró/forint keresztárfolyam. 

Míg hétfőn és kedden a forint totális vesztét jósolta már több szakértő, most már inkább a korrekcióra voksol a piac. "A keddi kereskedés során már a 372 forintos szinttel próbálkozott a kurzus, szerdán már erősödött a magyar fizetőeszköz, letörte a 370-es szintet is, most a 366,82 forintnál található ellenállással próbálkozhat a jegyzés" - mondják az Equilor szakértői, akik a csütörtöki jegybanki kamatemelést tartják fontos eseménynek a forint árfolyamának alakulásában.

"A forint az euróval szembeni a mindenkori legmagasabb 372-es értékről kedden vissza tudott táncolni, és tegnap tovább távolodott a veszélyes szinttől – végül 368,5-ön zárt, dacára annak, hogy ismét jelentősen erősödött a dollár az euróval szemben. Ebben komoly szerepet játszott az, hogy a jövő év elejére beárazott egyhetes betéti kamatszint 5 százalék fölé emelkedett és már a mai egyhetes betéti tendertől is jelentős kamatemelést vár a piac" - magyarázzák az OTP Bank szakértői.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!