Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A forint a szerda esti szintekhez képest  0,2 százalékkal gyengült az euróval, 0,8 százalékkal a dollárral és 0,3 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Ez azt jelenti, hogy az euróért reggel 7 óra körül több mint 360 forintot - egész pontosan 360,42 forintot - kellett adni. A dollár árfolyama 321,30 forintra nőtt. A svájci frank jegyzése pedig 347 forint fölé került az MTI szerint. 

A csütörtöki gyengülés ellenére a forint az idei évet nézve még pluszban van. A mostani árfolyamok alapján ugyanis

  • az euróval szemben 2,4 százalékkal, 
  • a dollárhoz viszonyítva 1,1 százalékkal, 
  • a frankhoz képest pedig 2,5 százalékkal erősödött. 
Éves összevetésben lényegében ugyanott áll az euró és a forint "harca", tavaly január 26-án uganis szintén alig több mint 360 forintért lehetett megvenni az eurót a deviizapiacon. Az utóbbi 12 hónapban a Bloomberg árfolyamadatai szerint 345 forint körül volt a legalacsonyabb euróárfolyam, a legmagasabb szint pedig 370 forint felett volt, előbbire tavaly júniusban, utóbbira novemberben és decemberben volt példa. A 


 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!