Október és egyben a negyedik negyedév első napján hatalmas forinterősödés történt. A magyar fizetőeszköz nyitás óta folyamatosan javul, délután már 360 forint alatt volt az euró ára. Szeptember 30-án még 365 fölött is járt az euró/forint keresztárfolyam.

A dollár ellenében is erősödik a forint, szerdán még 312 forint fölött is járt a jegyzés, most már 306 forint alatt van az amerikai fizetőeszköz ára a nemzetközi piacokon. Az egy napon belüli ilyen szintű erősödés rendkívül ritka a forint piacán.

Az Erste Befektetési Zrt. szakértői szerint a tegnap elfogadott európai bizottsági határozatnak, miszerint jogállami feltételekhez kötnék a tagállamoknak járó támogatásokat, nem sikerült eladási nyomást generálni a forintban. Ez egy indikáció lehet arra, hogy a túlvett rali elfáradt, és korrekció érkezhet az árfolyamban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!