Péntek délután fél 2-kor az euró árfolyama 399,3 forintnál járt, ami 0,15 százalékos gyengülést jelent a nyitáshoz képest. Hajnal óta viszont erős kilengések vannak az árfolyamban 397,8 és 399,7 között ingadozott. Aztán nem sokkal háromnegyed 2 előtt az árfolyam átvitte a 400-as kurzust, egészen 400,1 fölé lőtt ki a forint az euróval szemben.

Ez fontos ellenállási szintet jelentett eddig, mert ugyan a héten 402 forint feletti történelmi mélypontra süllyedt a forint az euróval szemben, de többször is vissza tudott táncolni a kritikus szintről. Most azonban újra átvitte, egy viszonylag illikvid kereskedési napon.

Mindeközben az euró továbbra sem tudott erősödni a dollárral szemben: a stooq.com adatai szerint 0,5 százalék körüli a vesztesége napon belül. Ez jól mutatja, hogy a forint is valójában kifejezetten gyengén teljesít: a dollárhoz képest már 0,8 százalékos mínuszt hozott össze a forint, a váltás most 380,65 körül mozog.

A lengyel zloty ereje is mutatja, hogy a forint kifejezetten a vert mezőnyben van a régióban: 1 százalékot veszített vele szemben a magyar fizetőeszköz.

A cseh korona viszont a forintnál is rosszabb formában van: 0,2 százalékot hozott a magyar a cseh pénzen.

A horvát kunával szemben nagyjából stagnál a forint: 52,9-53 körül mozog a váltás.

A forint árfolyamát az segítette ki csütörtökön, hogy az MNB emelt az egyhetes betéti kamatszinten. Az eurót pedig az ütötte meg, hogy a Fed történelmi 0,75 százalékos emelést jelentett be szerdán, ami miatt rengeteg tőke menekült el a tőzsdékről az amerikai állampapírokba, ami keresletet generált a dollár iránt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!