Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Május végén 14 százalékkal több forintba került egy euró, mint egy évvel korábban. A lengyel zlotynál csak 2 százalékos volt a növekedés, míg a román lejnél mindössze 0,43, a horvát kunánál pedig 0,46 százalék. Utóbbi kettő árfolyama az elmúlt években végig közelebb volt az euróhoz - olvasható a portálon.

A cseh korona végképp kilóg a sorból, még 2,91 százalékkal javítani is tudott az egy évvel ezelőtti árfolyamhoz képest.

Ezzel szemben Gulyás Gergely miniszter a pénteki kormányinfón azt mondta a mostani gyengülésről: „többnyire a régió valutáival azonos irányba történt, mértékét tekintve volt valamivel nagyobb, de nem drámai a különbség, és egyértelműen a háborúnak köszönhető”.

Kinek jó a gyenge forint? Többek közt az exportra gyártó külföldi nagyvállalatoknak, például az autógyáraknak, amelyek a forint gyengülésével csökkenthetik magyarországi kiadásaikat. A gyenge forinttal jól jár a turizmus is, mert Magyarország olcsó célpont lesz, és végső soron a kormány is örülhet, hiszen a gyenge forint inflációt okoz, így nő az állam áfabevétele, ami a 2023-as költségvetésben a legnagyobb betervezett tétel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!