Az utóbbi napok gyengülő forintárfolyama nyomán, a piaci várakozással szemben 50 bázisponttal emelve, 7,25 százalékos kamaton hirdette meg újabb egyhetes betéti tenderét az MNB. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem nőtt tovább az irányadó kamat - derül ki a jegybank tenderadataiból.

A mostani 7,25 százalékos irányadó magyar kamat egyértelműen a legmagasabbnak számít a régióban. A lengyel jegybank legutóbb június 8-én, újabb 75 bázisponttal tovább emelte az alapkamatot, így még csak 6,00 százaléknál tartanak, míg a cseh alapkamat jelenleg 5,75 százalék.

Már több mint fél éve tart

A csütörtökönként tartott egyhetes betéti tenderek aukcióin az alapkamattól el lehet térni, így az ezeken kialakuló, az alapkamatnál magasabb kamatszint az, ami ténylegesen érvényes a piaci működésben. Amióta ezt a lehetőséget az MNB megteremtette emelt is minden alkalommal.

  • Az MNB monetáris tanácsa 2021. november 16-án arról döntött, hogy a csütörtökönként meghirdetendő egyhetes betét kamata az alapkamat fölé is mehet. Ez egyben azt is jelentette, hogy az MNB búcsút intett a tavaly nyáron beállt konvencionális fordulatnak, amikor a kiegészítő eszközök mellett évek elmúltával ismét az alapkamat vált a központi eszközzé. Így a tényleges kamatszint az egyhetes eszköz miatt ismét eltérhet az alapkamattól. Ezeken felül az MNB a swap-eszközeit is újragondolta, a tervezett fokozatos kivezetés helyett azonnal lép, ezzel is mérsékelve bankrendszerben lévő likviditást. Mivel az egyhetes betéti tenderen jelenleg az MNB korlátlanul elfogadja az ajánlatokat, ez a kamat vette át újra az irányadó szerepet. 
  • 2021 november 18-án valóban megérkezett a következő emelés: az egyhetes betéti eszköz kamata 40 bázisponttal, 2,5 százalékosra ugrott.
  • Az irányadó kamat november 25-én 2,9 százalékra, december 2-én pedig 3,1 százalékra nőtt. A 2021. december 9-i 20 bázispontos újabb emelést az is lehetővé tette, hogy a monetáris tanács november 30-án a kamatfolyosót kiszélesítette és aszimmetrikussá tette.
  • Ezt követően december 23-án 30 bázispontos, 30-án pedig 20 bázispontos szigorítás volt, akárcsak 2022. január 6-én, így már 4 százaléknál járt a kamat. Innét egy hónapos pihenés következett, február 3-án pedig 30 százalékos emelés jött, akárcsak február 26-án. Innét következett március 3-án a 75 bázispontos ugrás, majd március 10-én jött az újabb 50 bázispont, ezt követte a március 24-i 30 bázispontos emelés, így akkor 6,15 százalékos lett a ráta. Innét emelt április 28-án újabb 30 bázispontot a jegybank, majd következett a mai 30 bázispont és értük el a 6,75 százalékot.

Nagyot ugrott a forint

Az euró a váratlan MNB-döntést követően 394,65-395,30 forintos sávban mozgott szemben a reggeli 397,50 forinttal.

Az MNB is kénytelen folytatni az egyre nagyobb kamatemeléseket, miután szerda magyar idő szerint késő este a Federal Reserve is a vártnál nagyobb, 75 bázispontos emelésről döntött, és előrevetítette, hogy júliusban is elképzelhető egy hasonló léptékű szigorítás.

A forint hétfőn esett át a 400 forintos határon az euróval szemben, ami újabb történelmi mélypontot jelentett.

Az év eleje óta a forint 7,8 százalékkal gyengült az euró ellenében. Arról, hogy pontosan milyen tényezők gyengítik a forintot, ebben a cikkünkben írtunk.

Az is kiderült, hogy a magyar lakosság rendkívül pesszimista a forint árfolyamával kapcsolatban. A Pulzus Kutató legfrissebb felmérése szerint a magyarok 43 százaléka várja azt, hogy az euró/forint árfolyam az idei év végére a 450-es szintet is átlépi most, hogy nemrég a 400-as lélektani határon átlépett a kurzus. Az elemzők általában kevésbé borúlátóak, mint az átlagemberek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!