Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A forint árfolyama az idei évben is gyengülhet az euróval és a dollárral szemben, melynek elsődleges oka a továbbra is fennmaradó, laza monetáris politika, és az ennek nyomán kialakuló, a külföldi állampapírpiaci befektetők által elérhető, negatív reálhozam - olvasható az elemzésben. A gyengülő külső kereslet miatt csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, ugyanakkor a kordában tartott államháztartási hiány tompíthatja ezeket a hatásokat. Amíg az említett negatív reálhozam fennmarad, nem számíthatunk trendszerű fordulatra a forint árfolyamában, lassú ütemben folytatódhat a gyengülés. A brókercég várakozása szerint az euróforint jegyzése a 330-340-es sávban mozoghat, és nem lehet kizárni, hogy hosszabb-rövidebb időre a 340-es szint fölé kerül az idei évben.

A hazai jegybanknak széles eszköztár áll rendelkezésére a nem kívánt ütemű és mértékű forintgyengülés megakadályozására, elsőként a nemkonvencionális eszközök visszavonásával, másodsorban a Greenspan-Guidotti szabály alapján a devizatartalék akár nagyobb csökkentésére is lenne lehetőség, illetve természetesen a monetáris kondíciók szigorításával. Amíg azonban a politikai döntéshozók nézete szerint a lassan, kiegyensúlyozottan gyengülő forint pozitív hatást gyakorol a hazai gazdasági növekedésre, és nem veszélyezteti érdemben az inflációs célokat, nem számíthatunk ilyen jellegű lépésre - értékelnek az Equilornál.

A magyar gazdaság a tavalyi, dinamikus bővülés után lassabb fokozatba kapcsolhat, de növekedése még így is jelentősen meghaladhatja az eurózónáét és a régiós országokét. A GDP-növekedés 3,8 százalékos lehet idén, melyben továbbra is komoly szerepet kaphat a belső fogyasztás, illetve a hazai beruházások és az export. A reálbérek emelkedése a korábbi években tapasztaltaknál visszafogottabb ütemű lehet, a lakossági fogyasztás továbbra is erőteljes tényező maradhat, míg a beruházások és az export volumene a tavalyinál kisebb mértékben emelkedhet - írják.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!