A forintot is magával húzta a flash crash

Január elseje óta gyengül a forint az euróval szemben: már 323 forint körüli kurzuson jár az euró. A piaci pesszimizmus utolérte a magyar fizetőeszközt is.
Szabó Dániel, 2019. január 3. csütörtök, 12:38
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az euró jegyzése a szerda esti 322,25 forintról 322,49 forintra emelkedett csütörtök reggel nyolc órára. Délután fél 1-kor már 322,86 körüli szinteken állt a magyar valuta. Év eleje óta mintegy 0,55 százalékkal erősödött az euró a magyar pénzhez képest - a Stooq.com adatai szerint.

Az európai tőzsdék is esnek, amelyben két tényezőnek van fontos szerepe: az Apple a szerdai amerikai tőzsdei zárás után a világgazdasági lassulásra és az amerikai-kínai kereskedelmi viszályra hivatkozva a korábban jelzett 89-93 milliárd dollárról 84 milliárd dollárra fogta vissza tavalyi negyedik negyedévre eső első pénzügyi negyedéves bevételére és 38,0-38,5 százalékról 38 százalékra a bevételarányos jövedelmezőségére vonatkozó előrejelzését.

A rossz hangulat másik felelőse pedig hogy a dollárral szemben nagyot erősödött a jen, amely lehúzta a feltörekvő piacok, így a magyar gazdaság devizáját is. A flash crash szerda éjfél előtt következett be nem sokkal, amikor néhány perc alatt több mint 4 százalékot ugrott a japán jen árfolyama a dollárral szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Borisz1106, 2019.01.03 14:39

@csaba1002: Ne nyalj már be minden hatásvadász cikket.
Napon belüli 50 fillér mozgást állítanak be a flash crash következményének. Röhögnöm kell. Akkor a mostani pillanatnyi (14:19) 322,39 Ft/EUR minek a következménye? A Ft/dollár keresztről inkább nem is beszélek.
"A rossz hangulat másik felelőse pedig hogy a dollárral szemben nagyot erősödött a jen, amely lehúzta a feltörekvő piacok, így a magyar gazdaság devizáját is."
Egy rövid időre, majd pedig visszaerősítette. Ez most így igaz.
Egyelőre. Aztán holnap ismét mehet egy jó kis Ft gyengülős cikk. Vagy esetleg ma este 19:00-kor stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba1002, 2019.01.03 14:08

Ezért nem akar a kormány eurót. A pénzromláson lehet nagyot keresni. Mint a középkorban, amikor körbe nyírták az arany tallért. Ebből lesz Matolcsynak még több festménye, kastélya, alapítványa.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html