A forint árfolyama történelmi mélypontokon járt a héten, az állampapírpiacon pedig emelkedtek a hozamok, ugyanakkor a külföldiek kezében lévő forintkötvény-állomány stabil képet mutat.

Ennek az összege tavaly 4300-5000 milliárd forint között mozgott, jelenleg is az utóbbi szint körül jár – állapította meg Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

A külföldiek nem félnek a forintadósságtól

Most nem látszik olyan eladási hullám, mint 2008-ban, amikor a külföldieknél lévő forintkötvény-állomány durván egyharmadától megváltak a piaci szereplők rövid idő alatt. Akkoriban a befektetők tartottak attól, hogy Magyarországnak fizetési gondja lehet, most erről nincs szó a külföldiek kezében lévő forintkötvény-állomány alakulása alapján - véli az elemző.

Mindezek ellenére a globális hozamemelkedés és a magas infláció nyomot hagy a magyar piacon is. A tízéves magyar állampapír hozama egy év alatt 2,8 százalék körüli szintről 8-8,5 százalékos tartományba került. Ez pedig drágítja az államadósság finanszírozását - fogalmazott a szakember.

Drágán, de veszik a magyar kötvényeket

Németh Dávid a csütörtöki állampapír-aukcióról azt mondta, hogy a fix kamatozású állampapírból a tervezettnek megfelelő mennyiséget adott el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt.. A változó kamatozásúból pedig dupláját a tervezettnek.

Az utóbbi hetekben az ÁKK folyamatosan tudott kibocsátani forintkötvényeket, azaz a finanszírozási oldalon van kereslet, igaz, a bizonytalan környezet miatt magasabb hozamot várnak el a befektetők. Kulcsfontosságú, hogy az állampapírpiacon ne induljon el egy eladási hullám, mert az újabb forintgyengülést eredményezne - véli Németh Dávid.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!