Szerda reggel - nem sokkal 7 óra után - az euró árfolyama a nemzetközi devizapiacon 409,40 forint volt, ez gyengülést jelent a keddi szintekhez képest, a hétfői jegyzésekhez viszonyítva pedig 1 százalékkal került lejjebb a forint. 

A magyar deviza régiós társa, a lengyel zloty is veszített értékéből, szerdán reggel az euróhoz mért árfolyama 4,732-nél járt,  áll, ez több mint 1 százalékos gyengülésnek felel meg a hétfői szintekhez képest. 

Mindkét deviza értékvesztéséhez hozzájárulhatott a piaci bizonytalanság, amely részben annak köszönhető, hogy kedden rakéták csapódtak be a  lengyelországi Przewodówban. Az első jelentések szerint orosz rakétákról volt szó, de az eset kivizsgálása folyamatban van. „Ez egy nagyon komoly helyzet, amellyel meg kell birkóznunk. Az elnök befejezte a NATO főtitkárával folytatott beszélgetést. Ellenőrizzük az Észak-atlanti Szövetség 4. cikkében foglaltakat. Nagyon intenzív kapcsolatot tartunk fenn kulcsfontosságú szövetségeseinkkel. Alig várjuk, hogy beszélhessünk az Egyesült Államokkal – közölte Jacek Zdzisław Siewiera a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője nem sokkal kedden este negyed 11 után a biztonsági tanács ülése közben. (A lengyelországi esetről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.) 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!