Minden nap olvasok valami kiváló cikket arról, hogy a forint aznap épp miért esik: brexit, Trump, német ipari termelés, mindig van valami indok a gyengélkedésre - pedig mindezek egyáltalán nem számítanak - állapította meg blogján a közgazdász.

A devizáknál - jövőbeli és a jelenlegi - kamatszint a legmeghatározóbb fundamentum. Ez logikus, hiszen pénzek egymással szembeni cserearányáról van szó, amit az adott pénzek ára, azaz a kamat határoz meg. Márpedig a környező, nem eurót használó EU-országok közül Magyarország teljesen kilóg a sorból, extrém alacsony a kamatszint (a magyar 0,9 százalék, a lengyel 1,5 százalék, a cseh 2 százalék, míg a román és a horvát 2,5 százalék)

A magyar gazdaságban nincsenek komoly egyensúlytalanságok, s bár a folyó fizetési mérleg többlete már a múlté, a működőtőke-beáramlást figyelembe véve a forintnak önmagától semmi oka nem lenne gyengülni. Kivéve egyetlen tényezőt: az egész régióban nálunk a legalacsonyabb a kamatszint, ami pedig a reálkamatszintet illeti, ilyen abban lassan világbajnokok leszünk - negatív értelemben - fogalmazott Zsiday Viktor.

Így tehát nem valamiféle külső okok, nem a világgazdasági lassulás - ezt igazolja, hogy idén a cseh korona fél százalékot erősödött, a lengyel zloty meg fél százalékot gyengült, miközben a forint már 5 százalékos esésnél tart az euróval szemben -, hanem ez egy tudatos stratégia eredménye. Az MNB devizagyengítéssel próbál védekezni a világgazdasági lassulás ellen, és ezt könnyedén eléri: bőséges forintlikviditást tart, és ha megkérdezik tőle, hogy mi van a forinttal, elégedetten ránéz a monitorra, és közli, hogy minden rendben, szépen gyengül - írta.

Az MNB bármikor könnyedén tudja beállítani a forint árfolyamát oda, ahova akarja - egyrészt verbális intervencióval, másrészt pedig a kamatszint változtatásával. Egyelőre tökéletesen elégedettek a forint gyengülő trendjével, tehát tartják az alacsony kamatokat - de nem biztos, hogy ez mindig így lesz - hangzik a konklúzió.

Zsiday szavainak különösen aktualitást ad, hogy csütörtök délelőtt újabb történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben a forint. A bankközi kereskedésben ugyanis 337,28-ig süllyedt a forint árfolyama az egységes európai devizával szemben, majd kissé korrigált és délután fél háromkor 336,2 forintnál járt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!