Az euró a nap elején 30-50 fillérrel 247 forint felett kezdett, igaz, ezt követően megközelítette a 248 forintot is, de a makroadat bejelentése nyomán ismét 247 forintra esett. Kora délután megint olcsóbb lett, és 246,50 forint környékére állt be, de az itthoni kereskedés után már 246 forint alatti értékeket is mutatott a Bloomberg rendszere. A dollár is hasonló pályát írt le, a nap elején 186–186,50 forint, míg a nap végén már csak 185 forint körül ingadozott.

A vártnál jobb inflációs adat megerősítette azon várakozásokat, hogy a monetáris tanács jövő hétfőn csökkenti az alapkamatot. Ez beindíthatja a forint kurzusának újrapozícionálását, ami az vége felé egyre illikvidebb piacon akár komolyabb elmozdulást is okozhat. Kolba Miklós, az ING Bank szakembere szerint a külföldi bankok erőteljes forinteladásai akár 249,00/50 forintra is hízlalhatják az eurót, sőt extrém esetben belekóstolhat a kurzus a 250 forintba is a hét második felében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!