A kisebbségben levő balközép lengyel kormány arra hivatkozva, hogy képtelen reformterveit keresztülvinni a szejmben, azt javasolta, hogy a parlament oszlassa fel magát és írjanak ki új választásokat. A javaslat a kormánypárt ellenállásán elbukott, erre Marek Belka miniszterelnök a hét végén benyújtotta lemondását – amit azonban Aleksander Kwasniewski elnök nem fogadott el. Az államfő szerint semmi értelme új kormányt létrehozni a választásokig hátralevő hónapokra, viszont megígérte: vétót fog emelni minden olyan, a szejmben esetleg elfogadott törvényre, amely rontaná a költségvetés helyzetét, vagyis nem nyit teret az ellenzéki osztogatásnak. A történtek után, amelyek forgatókönyve pontosan megfelelt a vártnak, a parlamenti választásokra szeptember végén, október elején kerülhet sor. A lengyel deviza a belpolitikai események "viharában" igen szűk sávban mozgott, az euró kurzusa 4,11-4,1350 zloty között változott - tájékoztatott Geszti Pál, az ING kereskedője. A magyar fizetőeszköz sem lendült ki túlzottan, az euró egysége 249,20-250,10 forint között tanyázott. Alig moccant az amerikai deviza euróhoz viszonyított jegyzése is, délután négy óra tájban a dollár idehaza 194,65/80 forinton állt. Geszti szerint a pénteki magyar költségvetési adat ugyan kicsivel jobb lett a vártnál, a piac nem törődött vele. A szakember úgy véli, jelenleg a bankközi érzékenyebbnek tűnik a forint erősödése irányába. Megfigyelők szerint azonban komolyabb hír nélkül 248,50 forintnál erős támaszt találhat a piac, így egyelőre nem valószínű, hogy jelentősebb erősödne a forint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!