Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megtorpant a forint megítélésének előző hónapban megindult javulása a szakértők körében, legalábbis ez derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felméréséből, amelyet 70 régióval foglalkozó pénzügyi szakértő megkérdezésével készítettek. Míg áprilisban még a válaszadók egyenlő arányban várták a forint erősödését és gyengülését az euróval szemben hat hónapos időtávon, addig a friss adatok szerint most már a szakértők nettó 29 százaléka gyengébb forintot vár fél év múlva.

Hogy mi okozza a szereplők hirtelen borúsabbá váló hangulatát a magyar fizetőeszközzel szemben, az a felmérésből nem derül ki, az azonban látszik, hogy a jelek szerint áprilisi javulás csak átmeneti volt. A forint egyébként lefelé lóg ki a sorból a régiós devizák közül, a török líra kivételével ugyanis mindegyik esetében erősödéssel számolnak a szakemberek.

Forint/euró és hangulat
Kép: Napi.hu


A forinttal kapcsolatos bizalmatlanság furcsa annak fényében, hogy időközben javult a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének és kilátásainak megítélése is. Bár a szakértők nettó 25 százaléka szerint az ország gazdasági helyzete rossz, ez azonban 9,6 százalékpontos javulást jelent az áprilisi helyzethez képet. Nagy örömre azért nincs ok, a régiós rangsorban csak Horvátország áll jelenleg mögöttünk. A kilátások tekintetében is érezhető a felfelé való elmozdulás, nettó 43 százalék szerint javulni fog a magyar gazdaság féléves időtávon. Azonban itt is hasonló a helyzet, a régiós rangsorban utánunk csak Horvátország és Törökország található.

Többen várnak emelkedő inflációt is, mint egy hónappal korábban. A pénzromlás ütemének gyorsulására nettó 46,9 számít, ami 10,9 százalékponttal haladja meg az áprilisi értéket. Az MNB a jelek szerint beleégette a szereplők fejébe, hogy egyhamar nem tervezi a kamatemelést, ennek megfelelően stagnálásra számítanak a rövidebb hozamok tekintetében a megkérdezettek, ugyanakkor a hosszabb hozamok tekintetében a többség - nettó 31,3 százalék - változatlanul hozamemelkedéssel számol.

BUX index és hangulat
Kép: Napi.hu



Nagyot ugrott viszont a hazai részvények népszerűsége. A megkérdezettek nettó 33 százaléka várja azt, hogy fél év múlva a jelenleginél magasabban áll majd a BUX index, ez 16 százalékpontos emelkedés áprilishoz képest. Ugyanakkor ez az érték a régióban nagyjából a középmezőnybe hozta fel a BUX-ot. A felmérés bull/bear hányadosa jelenleg 2,5, ami semleges értéknek tekinthető.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!