Hétfőn nem sokkal déli tizenkét óra előtt az eurót 252,10 forinton jegyezték, ami 2 forintos erősödést jelent a pénteki 254 feletti szinthez képest. Az euro dollár árfolyama 1,2060 volt, míg a forint dolláré 209,10/30. Kereskedők szerint az enyhe visszaerősödés a hét elején várhatóan megmarad, de trendfordulóról nem beszélhetünk. Misik Sándor, a Hamilton kereskedője a forint kiegyensúlyozódását várja a hétre. Ugyanakkor számos izgalmas makrogazdasági hír befolyásolhatja a forint árfolyamát. "Gyurcsány Ferenc ma délelőtti bejelentése után, kedden Járai Zsigmond MNB-konferencián való felszólalása kelthet izgalmakat. Kedden a Pénzügyminisztérium legfrissebb adatai az államháztartási hiányról, majd csütörtökön pedig az Európai Bizottság elemzése a magyar költségvetésről lehetnek még fontosabb hírek" - mondta a kereskedő, aki szerint a napokban kiderülhet, hogy az MNB milyen szerepet szán önmagának az euró bevezetésében. Az elmúlt pár nap sajtóhíreiből arra lehet következtetni, hogy az MNB az eddiginél erősebben szeretné kivenni a részét az euró mielőbbi bevezetéséből - mondja Misik Sándor. Kérdés, hogy a jegybank mivel váltja fel az eddigi kritikai pozícióját: dorgáló vagy inkább támogató szerepben tűnik fel? A forint érdeke egyértelműen az lenne, hogy a jegybank támogatóan viszonyuljon az euróbevezetéshez, mivel a piacoknak nagy szüksége lenne a bizonytalanság enyhítésére - véli a kereskedő.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!