Az igazgatóság jóváhagyta, hogy a Humansoft Kft. tulajdonosai a cég 100 százalékos részesedését jelentő 32,25 millió forint névértékű üzletrész apportálásával szálljanak be a FreeSoftba. (A kft. tulajdonosa a tőzsdei társaság lesz.) Ezzel összefüggésben a FreeSoft 355 millió forintos tőkeemelést hajt végre, aminek révén a kft. egyik tulajdonosa, Illés Antal 319 600, Illésné Szabad Csilla 35 400 darab, egyenként ezer forint névértékű, 2500 forint kibocsátási értékű, „A” sorozatú, névre szóló, dematerializált törzsrészvényhez jut. A könyvvizsgálói jelentés szerint a kft. értéke értéke 1,095 milliárd forint, a cég apportértékét az igazgatóság és a Humansoft tulajdonosai 887,5 millió forint értékben fogadták el. A FreeSoft alaptőkéje 1,79 milliárd forintra emelkedik, amiből 555 millió forint készpénz, 1,235 milliárd forint pedig nem pénzbeli hozzájárulás. A zártkörű tőkeemelés során kibocsátott új részvények lejegyzésével egyidejűleg Illés Antal 235 ezer darab FreeSoft-részvényre vonatkozó vételi opciós szerződést írt alá a FreeSoft öt alapító-tulajdonosával (Vaspál Vilmos, Vincze Edit, Horváth Tibor, Molnár László, Eck Ilona), mint kötelezettekkel. Az opció amerikai típusú, 2010. május 31-éig hívható le. A teljes mennyiségre vonatkozó opció lehívása esetén Illés Antal befolyása a FreeSoftban 554 600 darab részvényre (31 százalék), Illésné Szabad Csillával együttes befolyása 590 ezer darab részvényre (33 százalék) nőhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!