Viszonylag gyorsan ledolgozta először az év eleji nagy eladási hullám, majd legutóbb a Brexit okozta sokkot az amerikai részvénypiac. Az S&P 500-as részvényindex alig néhány százalékra jár mindenkori csúcsa alatt, a befektetők mégsem hisznek felhőtlenül a további áremelkedésben. Az amerikai befektetők hangulatát leíró mutatók arról tanúskodnak, hogy a befektetők tartanak egy következő áreséstől, s nem feltétlenül hisznek abban, hogy az index képes lesz áttörni évek óta előtte tornyosuló akadályt.

A tőkepiaci hírlevélírók által javasolt pozicionáltságot mérő Investors Intelligence felmérésben a részvény vételt és eladást javaslók egymáshoz viszonyított aránya jelenleg 1,92. Ez bár az idei évben inkább kedvező hangulatot jelez, azonban korántsem olyan szélsőséges optimizmust, amely alapján az ellentét analízisben hívők meg szokták kongatni a vészharangot, a szélsőségesen jó hangulatot rendszerint a 3 feletti értékek jelentik, a piaci mélypontok közelében kialakuló pánikot pedig 1 alatti értékek jelentik. Ilyen alakult ki egyébként az év eleji eladási hullám során, a tavaly tavaszi eséseket megelőzően viszont hosszú hónapokig volt képes fennmaradni a szélsőségesen jó hangulat komolyabb részvénypiaci korrekciók nélkül.

A chicagói árutőzsdén a részvényekre vásárolt eladási és vételi opciók egymáshoz viszonyított aránya viszont kifejezetten áreséstől való félelmet mutat. A put/call hányados (részvényekre és indexekre összesítve) 30 és 10 napos mozgóátlaga jelenleg valamivel 1 és 1,1 feletti értékeket mutat. Ezekre jellemzően komolyabb eladási hullámokat követően van példa, amikor a piaci szereplők kicsit késve, de tömegesen igyekeznek magukat bebiztosítani a további áresések ellen, s amely értékeket néhány hetes időtávon inkább emelkedés szokott követni.

Az amerikai aktív alapkezelők szövetségének (NAAIM) felmérésében a tagok által kezelt portfóliók nettó vételi kitettsége az S&P 500-as index irányába jelenleg 65. Ez olyan időszakokban, amikor nem hatalmas pánik, vagy eladási hullám közepén járunk, viszonylag alacsony értéknek számít. Ez arra utal, hogy elvileg van elég olyan elkölthető pénz a partvonalon, ami akár egy további emelkedést fűthetne, ha vásárlásra szánnák el magukat a szereplők.

Összességében tehát az látszik, hogy a befektetők nem túlzottan optimisták az amerikai részvénypiac további kilátásaival kapcsolatban. A hangulat, a pozicionáltság és az opciós piac forgalma egyaránt arra utal, hogy a szereplők többsége nem nagyon számít arra, az S&P 500-as részvényindex képes lesz áttörni az elmúlt években legfontosabb ellenállási zónává alakult 2100-2130 pont közötti sávot, s inkább védelmet keres az index lefordulása esetére.

Kép: www.markers.hu

Ez persze tekintve a várakozások szerint gyenge amerikai gyorsjelentési szezont, a Brexitet, a talán valamikor tovább szigorító Fedet érthető. Ugyanakkor akár még jó jel is lehet, hiszen a piacon általában az történik, amire kevesebben számítanak, legalábbis az ellentét analízis hívei szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!