Soha nem látott mértékű optimizmus tombol a szakértők körében a BUX index várható teljesítményével kapcsolatban, legalábbis ez derül a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felméréséből. A vizsgálat során összesen 65, a régióval foglalkozó elemzőt és portfóliómenedzsert kérdeztek meg, s az indexre előrejelzést adó 51 válaszadó mindössze 68 százaléka gondolta úgy, hogy az emelkedni, 4 százalékuk pedig azt, hogy csökkenni fog fél éves időtávon a BUX. Ezzel a bull/bear hányados szinte értelmezhetetlenül magas szintre, 17-re emelkedett, ami a felmérés hatéves történetében ez rekordnak számít, az eddigi legmagasabb értéket a felmérés 2007 nyári indulásakor mérték, 8,2-t.

Mégis jöhet az árfolyamesés?

A szokatlanul magas érték egyrészt az emelkedésben hívők nagyon magas, illetve a csökenésre tippelők rekordalacsony arányának a következménye. Az 51 szakértőből mindössze ketten számítanak arra, hogy a jelenleginél alacsonyabban állhat hat hónap múlva a BUX. A felmérés résztvevői egyébként általában optimisták a régió piacainak kilátásaival kapcsolatban, az összes régiós index viszonylag jó eredményeket ért el, egyedül a horvát és a török piacról nyilatkoztak borúlátóbban a szakértők.

A nagyon szélsőségesen optimista hangulat sajnos azonban nem ok arra, hogy mindenképpen a részvényárfolyamok emelkedésében lehessen reménykedni. Az ellentétanalízis szabályai szerint ugyanis amikor hangulati szélsőség alakul ki egy-egy termék piacán, akkor általában ellentétes irányú elmozdolás várható az árfolyamban, jelen esetben tehát a felmérés alapján sajnos inkább az áresésnek van nagyobb valószínűsége. Persze a hangulati felmérések csak az egyik elemét jelentik egy-egy árfolyam előrejelzésének, azonban annak elég fontos pillérét alkotják.

Gazdaság, forint

A forinttal kapcsolatos hangulat némileg javult az elmúlt egy hónap során. Míg szeptemberben még a válaszadók nettó 24 százaléka vélte úgy, hogy az aktuális szintről gyengülnie kellene a magyar devizának az euróval szemben, addig ez az érték októberre nettó 9,5 százalékra csökkent.

A magyar gazdaság helyzetének megítélése változatlanul pocsék, a régiós sereghajtó szerepét azonban egyre inkább Horvátország veszi át. A szakértők nettó 40 százaléka szerint kifejezetten rossz a magyar gazdaság jelenlegi állapota, s ez az adat úgy jött ki, hogy egy válaszadó sem volt, aki azt jónak nevezte volna. Horvátország esetében nettó 57 százalék ez az arány.

A kiltások tekintetében valamelyest jobb lett a helyzet, nettó 43,8 százalék szerint javulhat a jövőben a magyar gazdaság helyzete, ezzel az értékkel Lengyelországot és Horvátországot előzzük.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!