A nap elején viszonylag erős szintről indult a forint, hiszen az euróval szemben 290 alatti árfolyamon kereskedtek - közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére Földi Balázs, a Commerzbank treasury üzletágának vezetője. Ezután gyengülésbe kezdett a forint, amit furcsának nevezett a szakember, mondván egy jól sikerült állampapír-aukciót követően inkább erősödnünk kellett volna. Magyarázatként azt említette Földi, hogy elképzelhető, hogy a kereskedők már előre beárazták ezt az eredményt és ezért nem váltott ki pozitív hatást.

Az, hogy a forint a nap elején nem tudta áttörni a 289,5-ös szintet, majd később a 291,5-ös szintről is visszapattant azt mutatja a devizakereskedő szerint, hogy viszonylag szűk sávba ragadtunk be, egyelőre nem is tudni, hogy mikor törhet ki innen a hazai fizetőeszköz. A régióhoz képest viszont leszakadtunk, a lengyel zlotyval szemben 0,5, a cseh koronával szemben 0,7, míg a román lejjel szemben már 1 százalékos a forint lemaradása csütörtökön.

Délután fél kettőkor tehát egy dollárért 222,35, egy svájci frankért 241, egy fontért 356,9, a jenért pedig 2,5235 forintot kértek. Az euró-dollár árfolyam pedig 1,3102-ön állt ekkor, ám ez könnyen változhat a nap folyamán (így pedig a forint árfolyama is), miután napvilágot lát az Európai Központi Bank legfrissebb kamatdöntése, illetve az azt követő komment.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!