Jelentős visszaesés előtt áll a világgazdaság, s a globális pénzügyi rendszer a skála kockázatos végén jár. Az adósságállományok világszerte mindenkori csúcsukon vannak és a derivatívák értéke is rekordértéken áll - mondta Paul Singer, az Elliott Management Corp. nevű hedge fund társalapítója és vezérigazgatója. Úgy véli, hogy amikor megindul a visszaesés, a nemzetközi tőkepiacokon egy jó 30-40 százalékos zuhanás következhet, azonban ennek időpontját nem kívánta megtippelni - tudósított a Bloomberg.

Singer régóta kritikusa az amerikai monetáris politikának. Szerinte a tőzsde tavalyi, a kamatemeléseket követő visszaesése - emlékezetes, hogy az amerikai vezető részvényindex, az S&P 500-as ősszel és télen 20 százalékot meghaladó mértékű visszaesést szenvedett el - csak az első hulláma volt a folyamatban lévő lassulásnak.

Csapdába kerültek a jegybankok

Úgy véli, a nagy jegybankok a Federal Reserve-vel az élen a saját eddigi monetáris politikájuk áldozatává váltak. A decemberi fejlemények szerinte csak megerősítették a nézetét, hogy csapdában vannak a központi bankok, amelyeknek ebben a helyzetben nem kamatokat kéne csökkenteniük, hanem a politikai döntéshozókat kellene meggyőzniük arról, hogy tegyenek lépéseket a közelgő gazdasági visszaesés kezelésére. Ezen kívül vissza kellene állítaniuk a pénzbe vetett bizalmat is.

Itt nem lesz recesszió!

Egy másik hedgefund-vezér, David Rubinstein, aki Singer beszélgetőpartnere volt az amerikai Aspen Ideas kongresszuson ugyanakkor nem volt ennyire borúlátó. Szerinte 2020 előtt nem várható recesszió az Egyesült Államokban, s ennek oka, hogy Washingtonban mindenki tisztában van azzal, hogy recesszió idején nem nyerhet választást a regnáló elnök. Épp ezért mindent megtesznek majd azért, hogy a gazdaság menjen, amíg el nem dőlnek a választások.

Rubinstein egyébként úgy gondolja, az Egyesült Államok és Kína között szinte biztos, hogy megegyezéssel zárulnak majd a kereskedelmi viták. Ugyanakkor Singer arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellentét nem csak kereskedelmi jellegű. A kínai gazdaság úgy tudott 30-40 évig zavartalanul növekedni, hogy senki sem figyelt ennek nemzetbiztonságot, illetve a szellemi tulajdont érintő hatásaira. Kína most találkozott először komolyabb ellenállással, s nagyon meglepettnek tűnik, nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!