Az FSA közleménye szerint Steven Perkins, a londoni PVM olajkereskedő cég volt brókere alkoholos befolyás alatt bonyolított 10 695 kontraktusnyi határidős kötése kimerítette a piacbefolyásolás vétségét. A 2009 augusztusi határidőkre pontosan egy évvel ezelőtt, június 29-i hétfőn kötött, majd másnap reggel próbálta eltusolni. Utóbbival azonban komoly kilengést okozott a brent piacán. Utólagos érvelése szerint egész hétvégén ivott és ha már lendületben volt, folytatta hétfőn is, így emlékei igen hiányosak a történtekről. Eredetileg a felügyelet 150 000 fontra bírságolta volna Perkinst, ám ezt aztán arra hivatkozva csökkentették 90 ezerre, hogy anyagilag ellehetetlenülne Perkins helyzete. A maradékot egy előtörlesztési megállapodás keretén belül engedték el szögezi le a határozat. Az FSA pár hete bírságolt 100 000 fontra és tiltotta el a pénzügyi szektorban dolgozástól Andrew Kerrt, egy volt árupiaci brókert, amiért 2007 augusztusában készakarva manipulálta a kávé határidős piacát Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!