Gigabüntetést fizet a nagybank

A svájci Credit Suisse (CS) bank feltételesen beleegyezett, hogy 2,4 milliárd dollár büntetést fizet az amerikai igazságügyi minisztériumnak és más felügyeleti szerveknek - értesült a Wall Street Journal napilap és a Bloomberg hírügynökség anonim forrásokból.
MTI-Eco, 2014. május 16. péntek, 13:19
Fotó: Reuters

A névtelenül nyilatkozó források szerint a büntetésből 1,7 milliárd dollárt kaphat az igazságügyi minisztérium, 100 millió dollárt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és 600 millió dollárt New York állam pénzügyi felügyeleti hivatala.

Az egyezség még nincs véglegesítve, lehetséges, hogy sikertelenek lesznek a felek közi tárgyalások, de ha minden hamar rendeződik, akkor már a következő héten megtörténhet a hivatalos bejelentés.

Abban a források egyetértettek, hogy a büntetésnek nem célja, hogy tönkretegye a svájci bankot, csupán az, hogy erősítse a szabálykövetést. Ezért lehetséges az is, hogy ha a CS bűnösnek vallja magát, akkor se függesztik fel a működési engedélyét.

A Credit Suisse bankot azzal vádolják az Egyesült Államokban, hogy több amerikai állampolgárnak is segített elrejtenie vagyonát, így adócsalásban segédkezett.

Az amerikai szenátus 2014-es jelentése szerint 2006-ban 22 ezer amerikai ügyfele volt a CS-nek, de az nem derült ki egyértelműen, hogy hány rendelkezett az amerikai hatóságok elől eltitkolt bankszámlával. A szenátus vizsgálata azonban arra a következtetésre jutott, hogy CS aktívan keresett gazdag amerikaiakat, hogy nyissanak náluk titkos számlákat.

Brady Dougan a CS vezérigazgatója az idén személyesen jelent meg a szenátus vizsgálóbizottsága előtt. Sajnálatát fejezte ki, hogy a bank adóelkerülésben segédkezett, de hangsúlyozta, hogy ez a törvénytelen magatartás csupán az alkalmazottak egy szűk csoportját érintette.

Ha a CS sikeresen megegyezik az igazságügyi minisztériummal és a Feddel, még akkor se tudhatja maga mögött az egész ügyet. Az amerikai kormány kíváncsi azoknak a nevére, akik titkos svájci számlákat nyitottak, de a svájci törvények szerint nem egyértelmű, hogy ezeket átadhatja-e a bank, így újabb jogi eljárások kezdődhetnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2014.05.16 15:01

@jobbajobb: Te hüje, ha a bank fizet, az jó hír?

Neked.

A bank bűnös parxit követett és most kiegyenlíti a számlát.

Bűn és büntetés.

Nem szemét módon megadóztatják, mert bank, hanem a büntetését rója el.

Ez a különbség, te baromállat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.05.16 14:30

...jó hír ...a svájci nácik támadnak ??..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html