A NAPI Gazdaság konszenzusa szerint szerint az elemzők a második negyedévben 64 milliárd forint feletti nettó és majd' 89 milliárd forintos üzemi eredményt vártak az olajcégtől, amit a Mol jelentősen túlteljesített. A nettó eredmény 76,7 milliárd forint, az üzleti eredmény pedig 102,3 milliárd forint lett, a társaság EBITDA szinten a várt 117,3 milliárd forinttal szemben több mint 135 milliárd forintot teljesített. Az első féléves árbevétel 1500,8 milliárd forint volt, a második negyedévé pedig 702,2 milliárd forint (ez viszont szinte pontosan megegyezik az elemzői várakozásokkal), ami 34, illetve 29 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A gyorsjelentésből kiderül, hogy az olajcégnél a megszűnő tevékenységek eredményével módosított üzleti eredmény az első félévében 25 százalékkal, a második negyedévben 40 százalékkal nőtt. A második negyedéves eredményre kedvezően hatottak a magas kőolajárak és a benzin finomítói árrés növekedése, a szélesebb Brent-Urál különbözet és a feldolgozás és kereskedelem szegmens értékesítésének növekedése. A nettó eredmény javulása a gyengébb előző negyedév után a kedvező iparági környezet miatt újra magára találó feldolgozás kereskedelem különösen jó eredményét tükrözi. A számokat féléves szinten értékelő gyorsjelentés ugyanakkor inkább a kutatás-termelés jó eredményére és az előző negyedévben lezárult gáztranzakció okozta javulásra helyezi a hangsúlyt. Ezt mérsékelték a magasabb pénzügyi ráfordítások, elsősorban a devizaalapú hiteleken keletkezett nagyobb árfolyamveszteség és a magasabb adófizetési kötelezettség. Az olajcég kifejezetten kellemes meglepetéssel szolgált a befektetőknek a ma megjelent gyorsjelentéssel, még akkor is, ha világ nagy olajcégeinek korábban megjelent jelentéseiből már számítani lehetett arra, hogy a számok jók lesznek. A Mol 2006 első félévében már 1900 forint körüli részvényenkénti eredményt termelt meg, ami még viszonylag gyenge második félév mellett is - aminek egyelőre semmi jele - soha nem látott magas éves eredmény elérésére adhat esélyt. Ez már olyan profitszint, ami vélhetően a tőzsdei árfolyamokat is pozitív irányba lökheti el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!