Ugyanez számokban: bár az első hat hónap során 1,06 milliárd forintos veszteséget hozott össze cég, ez javulásként értékelhető, mivel a múlt év utolsó negyedében a társaság 40 százalékkal kisebb árbevétel mellett termelt közel ekkora veszteséget. A Globus-csoport magyar leányvállalatai veszteségesek voltak a vizsgált időszakban, míg a lengyelországi Globus-cég 65 millió forintos nyereséget termelt. Bár a csoportszintű árbevételt gyakorlatilag stagnált, a cég 10 százalékkal, 82 tonnára növelte termékértékesítését, vagyis az olcsóbb készítmények forgalma növekedett. Javult az exportteljesítmény is: a bázisidőszaki 46 százalékkal szemben 2005 első felében 59 százalékos volt a kivitel aránya, ami részben a keleti piacokon megkezdett agresszív piacépítésnek köszönhető. Az exportra szállított termékek értékesítéséből származó bevétel 50,38 százalékkal bővült, ám ezzel párhuzamosan a belföldi forgalom több mint 25 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!