A New York-i székhelyű globális befektetési bank pénteken azt közölte, hogy az adózott eredménye 5 milliárd 380 millió dollárt tett ki a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 3 milliárd 370 millió dollár után – írja az MTI.

Az egy részvényre jutó nyereség 8,98 dollárról 14,93 dollárra ugrott. Szakértők kevésbé javuló eredményre, 10,14 dollárra számítottak részvényarányosan.

A teljes bevétel 13,61 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi harmadik negyedévi 10,78 milliárd dollárról, és ezzel felülmúlta az elemzők véleményének átlagában szereplő 11,14 milliárd dollárt.

A kamatbevétel 44 százalékkal, 1,56 milliárd dollárra, minden más bevétel 24 százalékkal, 12,04 milliárd dollárra nőtt.

Egyebek között a befektetésibanki-üzletág bevétele 88 százalékkal, 3,7 milliárd dollárra emelkedtek, a kötvény-, deviza- és árupiaci kereskedésből (FICC) származó bevétel nem változott, 2,5 milliárd dollár maradt, a részvénykereskedésből származó bevétel pedig 51 százalékkal, 3,1 milliárd dollárra nőtt.

A Goldman Sachs a harmadik negyedévben 1 milliárd dollár értékben vásárol vissza saját részvényt és 700 millió dollárnyi osztalékot fizetett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!