Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Kisebb kellemes meglepetést okozott ugyan 2009 második negyedévében a Magyar Telekom EBITDA szinten, azonban a gyorsjelentéssel együtt érkező kisebb profit figyelmeztetést negatív reakciót váltott ki, annak ellenére, hogy már az első negyedéves jelentés alapján láthatóvá vált, hogy a menedzsment 1-2 EBITDA visszaesést prognosztizáló idei eredményterve kihívásnak bizonyulhat - közölte a CIB a múlt héten kiadott elemzésében.
A cégvezetés új eredményvárakozása - 5 százalékot alatti tisztított EBITDA csökkenés - a CIB elemzője szerint reális.
Várakozásuk szerint a tisztított EBITDA csökkenés 3,3 és 4,3 százalék között alakulhat . A CIB elemzése szerint továbbra is elmondható, hogy a részvény árfolyamára igazi felhajtóerőként értékteremtő akvizíciók szolgálhatnának, azonban komolyabb akvizíciós lehetőségek nincsenek karnyújtásnyira.
Mindezekből következően a CIB továbbra is fenntartja mind hosszú-, mind rövidtávra vonatkozó tartás ajánlásunkat. A CIB arra is figyelmeztet, hogy az év végéig várhatóan bekövetkező általános eladói hullám azonban a Telekom-részvényeinek a piacát is megviselheti. Így a bőven 700 forint feletti szinteken javasolt lehet a távközlési papírok értékesítésén elgondolkodni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!