Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hozam 0,957 százalék volt szerdán, míg közel tíz éve, a görög gazdasági válság csúcsán a hozam megközelítette a 45 százalékot azokra a félelmekre, hogy az ország elhagyja az eurózónát.

A szerdai görög államkötvényhozam még mindig a legmagasabb az euróövezetben. Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában például negatív az éves hozam.

A súlyos gazdasági válságba került Görögország három alkalommal kért és kapott nemzetközi segítséget. A dél-európai ország nyolc év alatt, 2010 és 2018 között, több mint 270 milliárd eurót kapott, főleg eurózónabeli partnereitől és nemzetközi hitelezőktől, hogy elkerülje az államcsődöt, és ne hulljon ki az euróövezetből.

Görögország 2018 augusztusában fejezte be utolsó segélyprogramját, de már előtte, 2018 februárjában sikeresen visszatért a nemzetközi tőkepiacokra egy hétéves lejáratú kötvény kibocsátásával.

Görögországot továbbra is befektetésre nem ajánlott, spekulatív szintnek megfelelő kategóriában tartja nyilván mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő.

A Fitch nemzetközi hitelminősítő január végén javította Görögország hosszú távú adósi besorolását az eddigi "BB mínuszról" "BB"-re, a besorolást további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással látta el. Az új osztályzat már csak két fokozattal marad el a legalacsonyabb befektetési szinttől (BBB mínusz).

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!