A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom tudott pluszt elérni, a telefonpapír 1,3 százalékkal drágult. Közben az OTP 0,8, a MOl 1,9, a Richter pedig közel 1 százalékot veszített értékéből. Az egyirányú nyitás után össze-vissza mozognak az európai indexek. Nyitáskor és az azt követő két percben a kontinens vezető piacai nyerésben voltak, aztán eltérő irányba indultak az indexek. A Footsie rövid nyerés után az első tíz percet a negatív tartományban töltötte, majd ismét pozitívba fordult. A Dax ezzel szemben nem tudott kijönni a vesztes tartományból, és a negatív nulla környékén mozgott. A párizsi mutató viszont stabilan nyerésben volt, aminek csak a mértéke csökkent kissé. A kisebb piacok közül Amszterdam, Milánó és Madrid mellett zöld nyilacska látszott, Stockholm pedig a semleges nyitás óta veszteséget mutat. A bankközin alacsony forgalom mellett csak technikai jellegű mozgások futnak. A forintpiac eseményeit az euró/dollár jegyzése mozgatja, sem a forintnak, sem a fundamentumoknak, sem különböző nyilatkozatoknak, sem államadósságnak, semminek nincs köze a technikai alapú tradinghez. Az euró kurzusának 251,80 forint volt az alja, ez később 252,20-ra emelkedett. Kereskedők szerint hamarosan lecsengenek a dollár mostani ugrásának hatásai, s az euró visszajön, ez azonban legfeljebb 254 forintig mehet, s a héten még nem várható. Több mint 5 százalékkal, történelmi csúcsra ugrott a második legnagyobb német sportszergyártó, a Puma AG részvényárfolyama, miután a Handelsblatt arról tudósított, hogy a cégben 25 százalékos részesedéssel rendelkező Mayfair befektetési társaság a Puma kivásárlását tervezi. A világ második számú repülőgépgyártója, az egyesült államokbeli Boeing Co. nyerte el a legnagyobb ausztrál légitársaság, a Quantas Airways Ltd. 11-15 milliárd dollárosra becsült megrendelését. Szakít a Ferrarival az eddigi fő szponzor, a Vodafone, a brit mobilóriás az olasz istálló egyik legnagyobb riválisát a McLarent támogatja 2007-tól - közölte a társaság. Nagy-Britannia csak akkor hajlandó további engedményekre a neki járó visszatérítésből, ha sikerül megegyezni az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának reformjáról. Tony Blair brit miniszterelnök korábban már kilátásba helyezte, hogy Nagy-Britannia hajlandó lemondani évente 800 millió fontról (1,184 milliárd euró), Franciaország azonban - a mezőgazdasági támogatások legnagyobb haszonélvezője - ennél jóval gálánsabb brit ajánlatot vár. A hazai bankrendszernek lényegesen jobbak a nyereségességi mutatói, mint az euróövezetbeli társaiké, s ez főként a nagy lakossági bankoknál, elsősorban az OTP-csoportnál csapódik le. Szilveszterkor biztosra akarnak menni a televíziók: részben már jól bevált produkcióik különkiadását tűzik képernyőre. Így tesz idén az MTV és a TV2, az RTL Klub pedig nagy sikerű játékfilmeket vetít. A karácsony és a szilveszter közötti időszak reklámbevétel szempontjából nem túl erős periódus, hiszen december 20-án a nagy hirdetők lezárják hirdetési évüket - kezdte Poich Lóránd, a TV2 programigazgatója. Ugyanakkor megéri befektetni a saját gyártású szilveszteri műsorokba, hiszen színvonalas szórakoztató produkcióival a TV2 immár hagyományosan igyekszik - általában sikerrel - elnyerni a nézők figyelmét. Miközben az elmúlt években egyre kevésbé volt jövedelmező a PC-gyártás, a komputergyártók szép jövedelmet söpörtek be a hordozható számítógépek forgalmazásából. A vásárlók lelkesen megadják ez utóbbiak magasabb árát – a hordozhatóság és az, hogy kisebb bútordarabbal kell számolniuk irodáikban, lakásukban, megéri az asztali gépekénél nagyobb költségeket. Mindazonáltal hordozható számítógépek eddig bő profitokat hozó ágazata - az asztali gépek piacán bekövetkezett változáshoz hasonlóan - elérkezett az árrés szűkülésének időszakába. Kritikus biztonsági hiba van a Microsoft szoftvereiben - erről maga a világ legnagyobb szoftvergyártója tájékoztatta ügyfeleit. Újrindítja a Pick Szeged Rt. a tavaly leállított sertésvágóhidat - jelentette be Kovács László elnök-vezérigazgató. A vágóhíd a legnagyobb kapacitású Magyarországon, és 180 kilogramm feletti disznókat is „tud”, ami a téliszalámi készítés szempontjából fontos. Rég megérett az idő egy komplex adóreformra, ráadásul kezd érlelődni a stabilizáció szükségessége is - mondta Bokros Lajos egy keddi konferencián. Több volt pénzügyminiszter - közöttük Hetényi István és Békesi László vélte úgy, hogy a személyi jövedelemadó kedvezmények kiiktatása, a fogyasztást terhelő adók növelése és az értékalapú ingatlanadó bevezetése szükséges a következő időszakban. Lemondott igazgatósági és vezérigazgatói megbízatásáról Orbán István az Egis jelenlegi vezetője. A lemondás a következő közgyűlésen lép hatályba, ahol Orbán jelenlegi startégiai tanácsadóját Gál Péternét javasolja a megüresedett posztokra megválasztani. A szokásosnál kisebb mennyiségre közel két és félszeres jegyzés érkezett, csökkenő hozam mellett. A meghirdetett, 25 milliárd forint mennyiségre 61,4 milliárd forintnyi jegyzés érkezett a hathónapos diszkontkincstárjegyek mai aukcióján. Az elfogadott hozamok 6,15-6,22 százalék között szóródtak, a 6,19 százalékos átlag a tegnapi, másodpiaci benchmarkot 6 bázisponttal múlja alul.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!