Nagy nyereséggel zártak kedden az európai tőzsdék elsősorban a banki részvények vezetésével. A befektetői hangulat javulásához kedden nagyban hozzájárultak a kínai gazdaság vártnál jobb teljesítményéről érkező makrogazdasági mutatók.

A tőzsdei befektetők az amerikai jegybank, a Fed szerda esti kamatemelő döntésére várnak, nyugtázva az amerikai gazdasági teljesítmény növekedését és a munkaerő-piaci helyzet javulását. A 0,25 százalékos kamatemelésnek az elemzők már kilencven százalék feletti valószínűséget adnak, a piacok a lépést már be is árazták az árfolyamokba.

Kedden a pán-európai FTSE Eurofrist 300 index 1,05 százalékkal erősödött, az EuroStoxx 600 index 1,06 százalékkal 11 havi csúcsra emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx 50 index pedig 1,26 százalék nyereséget ért el.

Frankfurtban a DAX index 94 ponttal, 0,84 százalékkal erősödött, a londoni FTSE-100 index 78 pont, 1,13 százalék erősödést ért el, Párizsban pedig 0,91 százalékkal, 43 ponttal emelkedett a CAC-40 index.

A milánói tőzsde irányadó indexe, az FTSE MIB mutató 2,49 százalékkal erősödött. Az Unicredit részvénye 15,92 százalékos pluszban zárt. A legnagyobb olasz bank stratégiai terve 14 ezer fős létszámleépítést irányoz elő, 17,7 milliárd euró értékű követelésállományt értékesít, és 13 milliárd euró bevonásával megerősíti tőkehelyzetét.

Az európai árfolyamnyereségeket az amerikai piacokon is zárási rekord követte: a DJIA-30 index 0,6 százalékkal, az S&P-500 index 0,7 százalékkal, a Nasdaq Composite egy százalékkal emelkedett. A DJIA index kevesebb, mint egy százaléknyira áll a 20 ezer pontos határ áttörésétől, miután alig egy hónapja lépte át a 19 ezres küszöböt. Az index 13,6 százalékkal emelkedett az év eleje óta és ebből 8,6 százalékot Donald Trump választási győzelme után halmozott fel. Az elnökválasztás óta eltelt 26 kereskedési napból 16 alkalommal zárt rekordértéken az index.

Ázsiában vegyesen alakultak a tőzsdei árfolyamok szerda reggel. Tokió 0,02 százalékkal gyengült míg Szöul 0,04 százalékkal emelkedett. Az európai nyitás előtt bő egy órával a hongkongi index 0,23 százalék nyereséget, a sanghaji index 0,45 százalék veszteséget mutatott.

A dollár árfolyama keddről szerdára gyakorlatilag nem változott a Fed-bejelentést megelőző kivárás keretében, az elnökválasztás óta azonban a főbb devizák kosarával szemben 3,2 százalékkal erősödött. Szerdán reggel az eurót 1,0646 dolláron jegyezték, az előző estivel szinte megegyező árfolyamon.

Az olaj ára csökkent. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) számításai szerint az OPEC novemberben napi 34,2 millió hordó olajat termelt, napi 500 ezerrel többet az OPEC által megadott értéknél, ami egyébként rekord volt. Az IEA szerint a globális olajtermelés novemberben napi 98,2 millió hordós rekordra emelkedett, szemben a negyedik negyedévre megadott napi 96,95 millió hordós globális kereslettel.

Az európai nyitás előtt egy órával a Brent 0,77 százalékkal, a WTI 0,92 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 55,29 és 52,49 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!