Gyenge nap volt a tőzsdéken

A gyengülés ellenére is felülteljesítő volt a BUX a nyugat-európai indexekhez képest.
MTI-Eco, 2015. szeptember 28. hétfő, 18:20
Fotó: Napi.hu

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,30 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 20 666,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1-en kifejtette, hogy a Mol volt a nap vesztese: az olajcég részvényeinek árfolyama több mint 2 százalékot, 12 000 forint közelébe esett, míg az OTP viszonylag jól tartotta magát.

A BUX azonban a csaknem 0,8 százalékos csökkenéssel is felül tudta teljesíteni a nyugat-európai indexeket - hívta fel a figyelmet a szakértő. Kitért arra is, hogy a Volkswagen részvényeinek (Frankfurtban jegyzett) árfolyama körülbelül 8 százalékos mínuszban mozgott, így a 100 eurós szint alá esett vissza, és bár a múlt heti esés után is voltak korrekciós próbálkozások, a hét első kereskedési napján ismét esésnek indult az árfolyam.

Puzsár József hozzátette, hogy a többi autógyártó papírjai is 3-5 százalék közötti mértékben veszítettek értékükből.

A BÉT-en a Mol 300 forinttal, 2,43 százalékkal 12 030 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 38 forinttal, 0,71 százalékkal 5332 forintra esett, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 386 forintot ért, forgalma 103,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4440 forintra erősödött, a részvények forgalma 335,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1599,74 ponton zárt hétfőn, ez 1,73 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Ismét csökkentek a nyugat-európai tőzsdeindexek
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,09 százalékkal süllyedt, 1345,75 ponton zárt hétfőn, 1,66 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Az euróövezeti fő mutatók elvesztették a pénteki nyereségük javát, a New York-iak pedig annál is többet.

Európában a Volkswagen-botrány, a szeparatizmus erősödésére valló katalóniai választás, az ázsiai gazdaságok okozta aggodalom és az Európai Központi Bank (EKB) segítségének késlekedése indokolta a negatív kiigazítást, az Egyesült Államokban pedig a megint vegyes friss adatsor. A lakosság jövedelmének növekedése a piaci várakozásnál jobban lassult augusztusban, de a fogyasztás és annak maginflációja tovább nőtt, igaz, csak a júliusi ütemet ismételve. Közben a lakásforgalom szűkült. Mindez együtt alig távolította az amerikai kamatemelés veszélyét, miután az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnöke a múlt hét végén megerősítette a szigorítás idei eshetőségét. Az euró azért így is erősödött a dollárhoz képest.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) világgazdasági növekedési előrejelzései csökkentésére készül - jelezte az IMF vezetője a hét végén.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,46 százalékos romlással 5958,86 ponton zárt, 9,25 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 2,12 százalékos mínusszal 9483,55 ponton végzett, 3,28 százalékkal alacsonyabban, mint múlt év végén.

Párizsban a CAC-40 2,76 százalékkal 4357,05 pontra gyengült, 1,97 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 1,47 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 2,72 százalékot, a madridi IBEX-35 1,32 százalékot, az athéni ASE 3,03 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 1,55 százalékkal 2059,41 pontra fogyott, de a Mol 1,46 százalékkal 163,30 zlotyra drágult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,49 százalékkal, az S&P 500-as 1,93 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 2,29 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.

Az euró, 1,12 dollár felett, 0,34 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban, 1,09 frank felett, 0,31 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 47,45 dollár volt, 1,15 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 9,25 dollárral 460,50 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0393 dollárral 1,3566 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1132,81 dollár volt a péntek esti 1143,97 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK