A délelőtti gyengülést többen is szlovák és spanyol híreknek tudták be, de ez inkább negatív irányba lökte volna az euró/forint árfolyamot - így érthetetlennek tűnt a forint napon belüli mozgása. A magyar deviza későbbi erősödését néhány elemző a spanyol állampapír aukció sikerességével indokolta. A késő délutáni gyengülésre viszont nem láttak különösebb okot devizapiaci üzletkötők.


A forint a napközi kilengései ellenére Földi Balázs, a Commerzbank deviza- és állampapír-piaci (treasury) üzletágának vezetője úgy vélte, hogy a forint a következő napokban továbbra is tartani fogja magát a 278-281,80-as sávban.


Ebből a sávból a kitörés - ha lesz - akkor is valószínűleg inkább felfelé fog történni a szakember szerint, ugyanis a napokban napvilágot látott hazai gazdasági programtervek megvalósíthatósága és azok hatásai körül még mindig sok a bizonytalanság. Ezek pedig nem támogatják a forintot - tette hozzá Földi.


Bár Amerikából nem érkeztek jó adatok - a várakozással ellentétben tovább nőtt a munkanélküli segélyért folyamodók száma, nőtt a folyamatosan segélyben részesülők száma, és a philadelphiai Fed indexe is kellemetlen meglepetést okozott miután a júniusi gazdasági mutató 8 pontra esett 21,4-ről -, a piacokat nem mozgatta meg különösebben.


Az euró/dollár devizapár a nap folyamán erősen teljesített, a korrekciós folyamatban a kurzus egészen 1,24 fölé ment, ahonnan késő délutánra 1,2360-ra erősödött vissza. Földi szerint ez a folyamat egy technikai korrekció lehet, mivel a fundamentális oldalon nem történt változás. Ráadásul az euró shortolását támogató rossz hírek is kifulladtak. A dollárt 226,59 forinton jegyezték.


A svájci frankot késő délután 204,20 forinton jegyezték a szerdai délutáni 201,75 forint után. Az alpesi deviza a nap folyamán erősödött az euróval szemben, a folyamatot még a svájci jegybankelnök retorikája sem tudta megállítani és a kurzus 1,38 alá ment késő délutánra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!