Szerdán gyengüléssel zárt Nyugat-Európa. A DAX-30 1,47 százalékkal, a CAC-40 1,24 százalékkal, az FTSE-100 pedig 1,04 százalékkal csökkent. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,33 százalékkal esett.

Az olajpiac megszilárdult egy nigériai olajvezeték elleni támadás és a dollár gyengülése következtében, a jegyzések eltávolodtak az öt hetes mélypontról. A gyengébb dollár olcsóbbá teszi az olajat a nem dollárral fizető vásárlók számára. A nagyobb áremelkedésnek azonban változatlanul gátat szab a túlkínálat növekedésétől való félelem. A nagy exportőrök november végén ülnek ismét össze, de kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni a termelés befagyasztásáról vagy csökkentéséről.

Az északi-tengeri Brent ára csütörtök reggelre 50 centtel, hordónként 47,36 dollárra emelkedett, az amerikai WTI fajtáé pedig 40 centtel, 45,74 dollárra ment föl.

Az euró jegyzése nem változott, az európai valuta 9 óra tájban 1,1120 dollár körül forgott. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét övező bizonytalanságban megnőtt a kereslet a mentsvár befektetési eszközök, így az arany iránt. Ez semlegesítette a decemberben várható amerikai kamatemelés hatását, amely viszont elvben csökkenti az arany iránti keresletet. Támogatja a piacot az indiai ékszeripar változatlanul élénk fizikai kereslete is.  A fém unciáját (31,104 gramm) csütörtök reggel 1303,42 dolláron jegyezték az azonnali piacon.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!