A Mol 230 forinttal, 1,33 százalékkal 17 055 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 69 forinttal, 0,92 százalékkal 7408 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 447 forintra gyengült, forgalma 302,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 51 forinttal, 0,88 százalékkal 5729 forintra csökkent, a részvények forgalma 936,6 millió forintot ért el.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint hétfőn a BÉT-en közepes forgalomban zajlott a kereskedés, korrigált a piac a pénteki nap "lereagálásaként", amikor negatívban zárt az amerikai tőzsde, valamint a hétfőn ugyancsak negatívban záró ázsiai indexek is az eladói nyomást növelték. Pénteken az amerikai bostoni elnökének nyilatkozata a részvénypiacok értékelése szerint arra utalhat, hogy a Fed akár már szeptemberben fölemelheti az irányadó kamatot. Hétfő este várható a Fed kormányzótanácsa egyik tagjának megszólalása, ebből próbálnak majd a befektetők következtetni, hogy a Fed a kamatemelés folytatásáról dönt-e a küszöbönálló, szeptember 20-21-i tanácskozáson. Kedden és szerdán fontos európai, míg csütörtök-pénteken amerikai makroadatok megjelenése várható, ami befolyásolhatja a kereskedés irányát.

Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en szintén elmondta: pénteken komoly eladói nyomás volt az amerikai részvénypiacon, miután pár jegybankári nyilatkozatnak köszönhetően felerősödtek a kamatemelési várakozások. Ez ragadt át Európára is, ahol délelőtt 2 százalék körüli esések is voltak. Délutánra picit javult a hangulat, de a német részvényindex így is 1,3 százalékos mínuszban volt. A BUX is ezt követte le, de a magyar részvénypiac felülteljesítése megmaradt, kicsit jobban szerepelt, mint a többi európai tőzsde. A Standard & Poor's pénteken várható felülvizsgálatával kapcsolatban kifejtette: a piac nem számít arra, hogy nemzetközi hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába fogja emelni Magyarországot. Vannak olyan vélemények, hogy a pozitív kilátást talán már most megadja az S&P, de sokan még ezzel kapcsolatban is inkább pesszimisták.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!