Az MNB a közelmúltban minimális szigorítást hajtott végre, hangsúlyozva, hogy egyszeri lépésről van szó, alapvetően marad a laza monetáris felfogás. Közben az ECB továbbra is kivár, míg a Fednél kamatemeléssel egyelőre nem foglalkoznak, ráadásul Donald Trump jegybankár-jelöltjei is inkább a galambok közé sorolhatóak - vázolta a devizapiaci trendeket befolyásoló helyzetet Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.

A régióban április elején a forint, a lengyel zlotyval és a cseh koronával lényegében párhuzamosan haladt. Ugyanakkor év eleje óta a magyar deviza több mint 2 százalékkal erősebb lett, mint román társa. Kovács Mátyás szerint ez azzal magyarázható, hogy a román gazdaságra ikerdeficit (a folyó fizetési mérleg és az államháztartás együttes hiánya) és kiszámíthatatlanság jellemző, amelyre a román jegybank válaszul a román lej leértékelése mellett döntött.

Azt, hogy a forint a jövőben a régiós devizákkal szemben hogyan szerepel, azt az euróhoz mért árfolyam határozza majd meg. Márpedig a mostani kilátások alapján a következő hónapokban a magyar deviza inkább gyengülni fog az euróval szemben, mint erősödni.

A forintgyengülés egyrészt a laza monetáris feltételek fenntartására utaló jegybanki magatartás miatt valószínű. Másrészt pedig a forintot a korábbi években támogató többletes folyó fizetési mérleg az MNB előrejelzése szerint idén, 2020-ban és 2021-ben már plusz nullára csökkenhet. Márpedig ezzel kiesik egy fontos pillér, amely erőt adott eddig a forintnak - mondta Kovács Mátyás.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!