A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 557,92 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel, 39 264,48 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

A hírek szerint a kínai kormány nem tervez újabb válaszlépéseket az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, ennek hatására komoly erősödés volt a nemzetközi tőzsdéken, és az optimizmus a magyar piacra is átragadt - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

A nap nyertese a Richter lett, a BUX emelkedésének jelentős része a gyógyszerpapír erősödének köszönhető - jelezte a szakértő. Az erősödés oka egyrészt a részvény korábbi gyengesége lehet, másrészt a forint gyengülése kedvező az exportőr vállalatoknak.

A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2882 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,84 százalékkal 11 950 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,80 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 165,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 3,80 százalékkal 4916 forintra nőtt, a részvények forgalma 821,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4192,55 ponton zárt csütörtökön, ez 54,30 pontos, 1,31 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!