Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

 

Közel két éve a legnagyobb napi csökkenéssel zártak csütörtökön a vezető orosz tőzsdemutatók, miután az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy a NATO nem áll készen Oroszország biztonsági garanciákra vonatkozó követelményeinek a teljesítésére, ami értelmetlenné teszi a további tárgyalásokat a közeljövőben - jelentette csütörtökön az Interfax.

A rubelelszámolású MOEX index 4,05 százalékkal, 3674,73 pontra, a dollárban számított RTS index pedig 5,9 százalékkal, 1516,99 pontra esett. Mindkét mutató 2020 márciusa óta a legnagyobb csökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedést.

Brókerek azt mondták, hogy elsősorban nyugati befektetők eladásainak hatására estek csütörtökön a részvényárak.

Vlagyiszlav Szilajev, az Alfa Capital vezető kereskedője rámutatott arra, hogy a blue chipek azután kerültek nyomás alá, hogy orosz illetékesek borúlátóan nyilatkoztak a szerdán kézzelfogható eredmény nélkül véget ért orosz-NATO tárgyalások kapcsán - írja az MTI.

Bogdan Zvarics, a Banki.ru vezető elemzője szerint a MOEX tőzsdemutató további gyengülésére lehet számítani, a 3600 pont támasz lehet ugyan, de ha e szint alá süllyed, akkor akár 3100-3200 pontig is süllyedhet a börzemutató.

Az orosz-NATO tárgyalások sikertelensége megtépázta a rubelt is: a dollár 1,55 rubellel 76,26 rubelre, az euró pedig 1,9 rubellel, 87,4 rubelre drágult csütörtök este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!