A dollár jegyzése 320,59 forintról ment fel 321,64 forintra, a svájci franké pedig 348,17 forintról emelkedett 349,70 forintra.

A héten a jegybank monetáris intézkedései erősítették a forintot. Kedden a kamatfolyosót szélesítette ki az MNB a szigorítások mozgásterének a növelése érdekében, szerdán pedig a jegybank elnöke az eszközvásárlások befejezését és a növekedési kötvényprogram felülvizsgálatát jelentette be parlamenti meghallgatásán. Csütörtökön az egyhetes betéti kamatot emelte meg 20 bázisponttal a jegybank. A forint ezt a lépést is erősödéssel nyugtázta, az euróval szemben 0,6 százalékossal, de később az ellenkező irányba korrigált és a nap végére már gyengült.

Csütörtök esti árfolyamán a forint másfél százalékkal áll erősebben a hétfői kezdésnél az euróval és a dollárral szemben, valamint egy százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.

A november eleji árfolyamához képest mindhárom devizával szemben gyengébben áll a forint: 1,1 százalékkal az euróval, 3,3 százalékkal a dollárral és 2,3 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!