Gyengült a forint

Gyengült kissé a forint péntek reggelre, bár csütörtök este már elhagyta erős irányban a december végén kialakult 290-293-as eurójegyzési sávot.
MTI-Eco, 2013. január 4. péntek, 08:21

Péntek reggel az euró jegyzése 288,74 forinton állt a bankközi devizakereskedelemben a csütörtök esti 288,14 forint után. A dollár péntekre virradóra a devizák széles körével szemben erősödött a Fed december 11-12-i kamatdöntő ülésének csütörtök este közzétett jegyzőkönyvében foglaltak hatására.

A Fed illetékesei jelezték, hogy akár már az idén készek véget vetni a gazdaságösztönző céllal folytatott mennyiségi monetáris enyhítő programoknak. "A Fed több feltételtől tette függővé mennyiségi monetáris enyhítő programjának folytatását és tompította a programok korábban hangsúlyosan 'nyílt végű' jellegét" - mutatott rá Aroop Chatterjee, a Barclays devizapiaci stratégiai elemzője. "Ez számos piaci szereplőt meglepetésként ért."

A dollárt péntek reggel 221,33 forinton jegyezték az előző esti 219,80 forinttal szemben. A svájci frank jegyzése is kissé emelkedett, 238,81 forinton állt a csütörtök esti 238,27 forint után.

A japán jen árfolyama 2,5224 forint volt péntek reggel, míg csütörtök este 2,5260 forint. Péntekre virradóra a dollár a jennel szemben 29 havi csúcsot ért el. Az euró gyengült péntek reggelre, jegyzése 1,3047 dollárra csökkent az előző esti 1,3109 dollárról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homer11, 2013.01.04 10:21

@Vote: neked aztán vastag a bőr a pofádon. 275 óta ezt a szöveget nyomod. 295 körül persze behúzott farokkal oldalogtál el, most 290-nél úgy látszik megint elődugtad a pofád. gondolom 300 környékén megint "nem érsz majd rá"...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Vote, 2013.01.04 08:50

Gyengült a forint ja... Sőt, nemsokára összeomlik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html