A testület a várakozásokkal összhangban nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, ugyanakkor meglepetést okozott azzal, hogy 250 milliárd forinttal 500 milliárd forintra csökkentette a három hónapos betétek állományának keretösszegét a második negyedévre, valamint 6 és 12 hónapos lejáratú eszközökkel bővítette a forintlikviditást nyújtó swap eszközök körét - írja az MTI.

A forint jelentősen gyengült azután, hogy a testület keddi üléséről szóló közleményt délután három órakor kiadták. Az euró árfolyama 308,98 forintról 310,19 forintra, a dolláré pedig 284,54 forintról 285,54 forintra emelkedett néhány perc alatt, míg a svájci frank jegyzése 289,05 forintról 290,19 forintra szaladt fel.

Később stabilizálódott a forint árfolyama, és délután fél ötkor az eurót 309,23 forinton, a dollárt 284,63 forinton, a svájci frankot pedig 289,25 forinton jegyezték. Az előző napi záráshoz képest az euró 0,13 százalékkal, a dollár 0,13 százalékkal, a frank pedig 0,27 százalékkal erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!