Este fél nyolc körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,23 százalék, az S&P 500-as mutató 0,34 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,51 százalék gyengülést jelzett a hétfői zárószinthez képest.

A trendet kedd estig elsősorban a jórészt csalódást okozó negyedéves vállalati eredmények alakították. A nap egyik legnagyobb vesztese a Whirlpool volt, árfolyama csaknem 11 százalékkal esett. A világ legnagyobb háztartásigép-gyártója napközben azt közölte, hogy a harmadik negyedévben csökkent a bevétele az erősödő dollár miatt.

A kedden negyedéves adataikat közlő cégek közül a Caterpillar 1,6 százalékos, a General Motors pedig 4,2 százalékos mínuszban volt. A vártnál nagyobb negyedéves profitról jelentett a Procter & Gamble, amelynek az árfolyama 3,8 százalékkal erősödött.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 58 cent (1,15 százalék) csökkenéssel 49,98 dolláron állt.

Közép-európai idő szerint 19.30 óra körül New Yorkban az euró 1,0886 dolláron állt a reggel 7 órai 1,0880 dollár után. Az arany ára 9,55 dollárral, 0,76 százalékkal, 1273,25 dollárra emelkedett unciánként

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!