A gyógyszercégek közül a Pfizer és a Merck is 3 százalék körüli eséssel zárta a napot, de az ágazat többi szereplője is helyet kért a lejtőn. A szektor mélyrepülésére az a magyarázat, hogy a befektetők szerint a kongresszusi választásokon nyertes demokraták csökkentenék a gyógyszerárakat. Voltak papírok, amelyek piacán viszont a vevők diktáltak. A kiváló eredménnyel előrukkoló Cisco Systems például 6,4 százalékkal drágult, a Hewlett-Packard jegyzése pedig azután emelkedett jelentősen, hogy a Goldman Sachs megemelte a részvényre vonatkozó célárát. A Dow Jones végül 0,6 százalékkal 12 103 pontra gyengült, a Nasdaq 0,4 százalékos süllyedés után 2376 ponton végzett, az S&P 500 0,5 százalékos értékvesztéssel 1378 fejezte be a csütörtöki kereskedést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!