A Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriájának legnagyobb informatikai vállalata, a Gloster kiemelkedően eredményes félévről számolt be befektetőinek. Az adózott féléves eredmény a tavalyi több mint négyszerese, 144 millió forint lett. Az EBITDA közel a duplája a 2021. félévesnek, 301 millió forint összeggel zárult. A társaság a jelentésben több ponton hangsúlyozza: az eredmény döntő részét várhatóan a második félévben fogja realizálni, ugyanis sok ügyfelénél a IT eszközök beszerzése és az évközben igénybe vett szolgáltatások elszámolása, számlázása az év végén aktuális.

A féléves árbevétel (a tavalyihoz képest) 49 százalékkal 2613 millió forintra növekedett. A társaság hangsúlyozza, hogy a bevétel 28 százaléka már export és a cél ennek az aránynak a további tudatos növelése. A rendszeres felhős és szolgáltatási bevételek két és félszeresével, mintegy 141 százalékkal növekedtek (1708 millióra), ami jól mutatja, hogy az elmúlt egy év sikeres felvásárlásainak következtében – a nehéz világgazdasági helyzet dacára is - a vállalat gyorsabban növekszik a tervezettnél.

Az árbevétel szerkezete is kedvezően alakult, a teljes féléves bevétel 65,4 százaléka már rendszeres árbevétel és csak 36,4 százalékot tesznek ki az eseti bevételek. A menedzsment a rendszeres export bevételek növelésére fókuszál.

Szoftverfejlesztés és felhő a húzó üzletágak

Az egyes üzletágak közül legnagyobb árbevételt a tavaly indított Nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág hozta (863 millió forint), amely a teljes féléves árbevétel 33 százalékát tette ki. A világszinten problémát okozó chiphiány miatt egyre népszerűbbek a felhő szolgáltatások. A Felhő technológia üzletág 546 millió forintos (jórészt rendszeres) árbevétele 52 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest és már 21 százalékát adta a társaság összes féléves bevételeinek.

A kibervédelmi üzletág mintegy 4 százalékot növekedett (301 millió), amely elsősorban a bázishatásnak köszönhető a tavaly félévi 172 százalékos növekedést követően. A Networking és IT Infrastruktúra üzletág bevételei (745 millió) 29 százalékkal maradnak el a tavalyitól, ellenben ezt ellensúlyozza a július elején közzétett 1100 milliós nyitott rendelésállomány, ami nagy eséllyel realizálódik az év végéig. Remekelt az Intelligens épületek üzletág, 166 százalékoot növekedett a tavalyi év hasonló időszakához képest, melyet bázis hatás is segített, árbevétele 157 millió forint volt.

Az organikus fejlődésen túl a prosperáló féléves számokat segítette az FF Next Technologies Kft. 2022. május végi felvásárlása is, mellyel egy gyorsan növekvő, fintech fejlesztésekben tapasztalt, szakmailag magas színvonalú, innovatív 25 fős fiatal csapattal erősödött a cégcsoport. A cégcsoport létszáma 176 százalékkal növekedett 163 főre, de az év végére 200 feletti létszámmal számolnak a Gloster leányvállalataiban együttesen. A menedzsment célja, hogy a tavaly decemberi stratégiának megfelelően további akvizíciókkal gyorsítsa a társaság növekedését.

Az elemzők szerint felmegy az árfolyam

A Glostert két egymástól független elemző is folyamatosan követi, az Erste 12 havi célára 1223 forint, az Equiloré 1396 forint. A kettő átlaga 1309 forint, amely a jelen 1088 forintos 180 napos átlagárhoz képest 20,3 százalékos felértékelődést is jelenthet a befektetők számára.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!