Több vállalat is közzétette negyedéves számait melyek vegyesre sikerültek. A vállalati hírek mellet a befektetők valószínűleg a délután érkező amerikai ingatlan - és munkaerőpiaci makroadatokra is figyelhetnek. Többek között a heti friss munkanélküli segélykérelmek számáról, valamint a függőben levő lakásértékesítésekről is kapunk egy pillanatképet.

Az irányadó nyugat-európai indexek a kezdést követő minimális emelkedés után a negatív tartományban tartózkodnak, a FTSE 100 0,1, a DAX 0,4 százalékot gyengült, míg francia társuk, a CAC 40 0,3 százalékkal került feljebb.

A távközlési szektorban több aggodalomra okot adó hír is érkezett: Európa egyik legnagyobb távközlési vállalata, a Telefonica a gyenge negyedéves eredményének közzétételét követően bejelentette, hogy felfüggeszti az osztalékfizetést, és a sajátrészvény-visszavásárlásokat. Szintén negatívan értékelendő, hogy a menedzsment az árbevétel prognózisát is visszavágta. A részvények 5,3 százalékot gyengültek.

Az Unilever a csütörtöki európai nyitást megelőzően publikálta negyedéves számait, melyek szerint az árbevétel 5,8 százalékkal emelkedett, míg az elemzők 4,8 százalékos bővülésre számítottak. A menedzsment további kedvező hírekkel is szolgált, ugyanis megerősítette az idei évre vonatkozó profit marginjának szerény mértékű növekedésére vonatkozó várakozásait. A részvények 4,1 százalékkal kerültek feljebb a reggeli kereskedésben.

A Volkswagen is közzétette előző háromhavi számait, melyek szerint a német autógyártó mind bevétel, mind egy részvényre jutó eredmény soron felülmúlta az elemzők várakozásait. A kedvező számok ellenére a papírok 2,6 százalékot estek.

A német autógyártóval szemben, a Siemens nem tudott pozitív hírekkel szolgálni a befektetők számára, ugyanis a vállalat profitja elmaradt az elemzői várakozásoktól, továbbá a menedzsment a jövővel kapcsolatban nem túl biztató képet vázolt fel. A részvények a hírekre 3,4 százalékot estek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!