A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,08 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,04 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A nyitás előtti elektronikus kereskedésben a Lowe's árfolyama 2,6 százalékkal, a Targeté 8,0 százalékkal ugrott meg, miután a forgalom meredek, az elemzők által vártnál is erősebb emelkedéséről számoltak be. Kedden a rivális Walmart, illetve a Home Depot is a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő második negyedéves beszámolójában.

Az S&P 500-as index értéke immár meghaladja a koronavírus-járvány elindulása előtt, február közepén elért történelmi csúcsot, és még soha nem fordult elő, hogy ilyen gyorsan talpra álljon egy medve piaci helyzetből.

Peter Cardillo, a Spartan Capital Securities vezető közgazdásza rámutatott, hogy ezek a vállalati eredmények a gazdaság újranyitásának és a gazdaságösztönző program keretében a fogyasztóknak bőkezűen osztott pénzeknek a hatását tükrözik. A folyó negyedév azonban másként alakulhat, ha a fogyasztók nem kapják meg a járvány miatti plusz pénzeket a következő pár hétben.

A republikánus és demokrata párti törvényhozók még mindig nem tudtak megállapodni az újabb masszív gazdaságösztönző csomagról, noha az előző programok által biztosított támogatások és segélyek fizetésének hatálya július végén lejárt.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is emelkednek a mutatók. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,20 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,42 százalékos, a párizsi CAC-40 0,30 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,43 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1944 dollárt adtak, 0,11 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,01 százalékkal gyengült a dollár, 105,41 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken az októberi határidős jegyzésekben. A Brent hordónként 0,84 százalékos mínuszban, 45,08 dolláron, a WTI pedig 0,67 százalékos veszteségben, 42,83 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,40 százalékkal, 1992,74 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,59 százalékkal, 2001,20 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

Kedden vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,24 százalékkal, 27 778,07 pontra csökkent, míg az S&P 500-as index 0,23 százalékkal 3389,78 pontra, történelmi csúcsra emelkedett, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,73 százalékkal 11 210,84 pontra kúszott fel - írja az MTI.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!