Az elemzői várakozásoknál kedvezőbb árbevételi, EBITDA és nyereségszámokkal lepte meg a befektetőket a Magyar Telekom Nyrt. szerdai tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentésében. A társaság mindenhol kellemes növekedést tudott felmutatni, igaz, ehhez az is kellett, hogy az időközben a Deutsche Telekom csoporton belül átadott-eladott Crnogorski Telekom számait a jelentés készítői kivegyék a bázisadatok közül. Ha azokat is figyelembe vennénk, akkor már nem lenne ennyire rózsás a kép.

Ha csak a folytatólagos tevékenységek számait vesszük, akkor a csoport bevételei 6,5 százalékkal emelkedtek az idei első kilenc hónapban a tavalyi év hasonló időszakához mérten, ha a módosítatlan bázishoz képest azonban alig egy százalék körüli lett volna a növekedés. A működési eredmény 3,3 százalékkal 63 milliárd forintra csökkent, persze itt is elmondható, hogy az eredeti számokhoz mérten még nagyobb, 7,5 százalék körüli a visszaesés.

A látványos ez az eltérés azonban az EBITDA soron is,  a módosított bázishoz képest 1,6, a nem módosítotthoz képest pedig nagyjából 6,5 százalékkal esett vissza a csoport első kilenchavi teljesítménye ezen a szinten, 143,4 milliárd forintra.

Csökkent a csoport nettó adóssága is, 343 milliárd forintra, a tavalyi érték a módosított bázissal számolva 376, az eredetivel pedig 398 milliárd forint volt.

A cég megerősítette a féléves jelentéskor közölt idei publikus célkitűzéseit. Ezek szerint éves szinten 580 milliárd forintnyi árbevétellel, s 182 milliárd forintnyi EBITDA-val számolnak. A tervezett osztalék összege az idei év után részvényenként 25 forint.

Az éves célszámok változatlanul hagyását Christopher Mattheisen elnök vezérigazgató így indokolta a jelentéshez fűzött kommentárjában: "Az év hátralévő részére előretekintve arra számítunk, hogy bár a mobil és a vezetékes szegmensekben indított különböző kezdeményezéseink továbbra is segítik majd eredményeink javulását, ugyanakkor Magyarországon és Macedóniában egyaránt erősödni fog a verseny. Ebből következően 2017 teljes évre vonatkozó publikus célkitűzéseink változatlanul maradnak."

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!