Teljesen simán újra fogják választani 2020-ban Donald Trump amerikai elnököt, ha a gazdaság jó formában lesz - állítják modelljük eredményeire hivatkozva  a Moody's Analyitics szakértői. Tanulmányuk megállapításai szerint ha a választók elsősorban pénztárcájuk alapján hoznak döntést arról, hogy az elnök duplázhat-e, akkor az elnök tarolni fog - írja a CNBC.

Három különböző általuk összerakott előrejelzési módszer szerint Trump 2020-ban az elnökválasztást eldöntő 351 elektori székből 289-et tudhat majd legalább magáénak. A Moody's modelljeit 1980-ig visszamenőleg tesztelte, s az minden egyes alkalommal helyesnek bizonyult, kivéve egy esetet. Az alapján ugyanis 2016-ban Hillary Clintonnak kellett volna győznie, ha halvány többséggel is. A most előrejelzett győzelem aránya jóval magasabb, mint az előző választáson elértté, akkor az elektori szavazatokból 304-et sikerült besöpörnie az republikánus jelöltnek.

A Moody's három különböző számítása azon alapul, hogy az amerikai fogyasztók milyennek ítélik meg saját pénzügyi helyzetüket, mit csinált az elnöki ciklus eddig eltelt időszakában a részvénypiac, illetve hogyan alakultak a munkaerő -piaci folyamatok az országban. Ha egyik tényezőben sem következne be jelentős változás az előttünk álló 12 hónap folyamán, akkor adódhatna a fent vázolt eredményt az elnökválasztáson.

A pénztárca a legfontosabb

A három modell közül a tapasztalatok alapján a legpontosabb előrejelzéssel bíró az, amely a pénztárcákat vizsgálja, azaz azt, hogy milyennek tartja saját pénzügyi helyzetét az amerikai választó. Ez alapján Trump 351 szavazatot kaphat, míg a demokrata jelölt csak 187-et, ha a választási hajlandóság az átlagosnak bizonyul a demokrata szavazók részéről. E modell szerint egy rekordarányú választási részvételre lenne ahhoz szükség, hogy a majdani demokrata jelöltnek akár minimális esélye legyen.

A részvénypiaci modell 289-249-es Trump győzelmet, míg a munkanélküliség szintjét figyelembe vevő számítás 332-206 arányú újraválasztást mutat.

A három modell közül a "pénztárca-modell" az, amelyik legközvetlenebbül a gazdaság teljesítményét mutatja. Ha a választók csak a pénztárcájuk vastagsága alapján döntenének, akkor az elnök simán besöpörheti jövőre a választást. Ez azt is jelzi, hogy mekkora a jelentősége annak, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet fennmaradjon a következő választásokig - írja az elemzés.

Ehhez kapcsolódik szorosan a részvénypiac is. A Moody"s szakértői szerint a választások előtt már egy szokásosnak tekinthető, 12 százalék körüli részvénypiac korrekció is szorossá teheti a versenyt, akárcsak egy gazdasági visszaesés.

Az elemzés megállapításai elég erősnek tekinthetők abból a szempontból, hogy a közvélemény-kutatások nem mutatják azt, hogy ennyire jók lennének a regnáló elnök esélyei. A legutóbbi Gallup által készített felmérés szerint Trump támogatottsága mindössze 40 százalék körül jár.

Az elemzőcég szakértői egyébként azzal magyarázták azt, hogy a modellek által előrejelzett enyhe Clinton győzelem helyett Trump diadalmaskodott az előző választáson, hogy több helyen is nem a vártnak megfelelően alakult a választási részvétel.

Kitart-e a gazdaság?

Ami csökkenti Trump esélyeit jelenleg az leginkább az, hogy ezekhez a jó eredményekhez a gazdaságnak legalább a mostani formájában kéne maradnia a következő 12 hónapban is. Ennek azonban egyre kisebb az esélye. Az IMF épp a napokban adott ki figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy a következő egy év folyamán fékezhet a globális gazdaság növekedése. A szervezet felhívta a figyelmet, hogy a továbbiakban a gazdaság fellendítését nem egyszerűen a jegybanki intézkedésekre kellene bízni, hanem az állami kiadások oldaláról is stimulálni kellene a gazdaságot.

Zandi is elismerte, hogy a globális gazdaság lassulásának nagy az esélye, s hozzátette, arra sincs túl nagy esély, hogy fiskális oldalról érkezne további élénkítés a fontos gazdaságokba. Az Egyesült Államokban nem valószínű, hogy egy ilyen csomag átmenne azon a törvényhozáson, ahol jelenleg az elnök ellen irányuló impeachment eljárás szerepel napirenden, de az sem tűnik valószínűnek, hogy Németország növelné jelentősen költségvetési kiadásainak szintjét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!