A Wall Street Journal értesülései szerint vasárnap holtan találták otthonában azt a kormányzati tisztségviselőt, aki a dél-koreai kormányzat kriptodevizákkal kapcsolatos szigorítási hadjáratát vezette. Az 52 éves Jung Ki-joon a Kormányzati Politikai Koordinációs Hivatal gazdasági ügyekért felelős vezetője volt. Ő koordinálta azokat az intézkedéseket, amelyekkel a dél-koreai kormány próbálta visszaszorítani az országban a kriptodevizákkal kapcsolatos spekulációt, valamint az ehhez fűződő illegális tevékenységeket - mondta a kormány szóvivője.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség tudósítása szerint feltételezik, hogy Jung szívrohamot kapott, azonban a rendőrség vizsgálatot indított a halál pontos okainak feltárása érdekében. A kormány szóvivője később azt mondta, hogy Jung eddig tisztázatlan okból hunyt el, álmában érte a halál, s amikor rátaláltak a szíve már nem dobogott.

Jung kollégáinak beszámolóira hivatkozva azt írták, hogy a tisztségviselő az elmúlt időszakban komoly stressz alatt dolgozott, ebben az időszakban látott napvilágot számos olyan rendelet, ami szigorította a kriptodeviza-tőzsdék működését az országban.

Dél-Koreai az egyik legpezsgőbb kriptodeviza-piacnak számít a piacon, amikor a szöuli kormány a szigorításokat jelentett be, az rendszerint komoly mélyrepülést okozott a bitcoin árfolyamában. A bitcoinnal jelenleg 11 dollár köröli árfolyamon kereskednek, decemberben viszont közel 20 ezer dollárt is adtak érte, mielőtt világszerte egyre több állami intézmény elkezdte bejelenteni, hogy komolyan szigorítják a rá vonatkozó szabályokat. A meginduló eladási hullámban februárban 6 ezer dollár közelébe esett az árfolyam.

Ennek ellenére aki idejekorán szállt be, még mindig hatalmas nyereségeken ülhet, hiszen 2017-et még 1000 dollár alatti árfolyamon kezdte - emlékeztet a WSJ, amely szerint a dél-koreai befektetők lelkesedése is hozzájárult a bitcoin árfolyamának szárnyalásához.

Az 52 éves Jung még a múlt hónapban nyilatkozott úgy, hogy a virtuális fizetőeszközök, mint amilyen a bitcoin is, nélkülözik azokat az ismérveket, amelyek egy-egy hivatalos fizetőeszköz sajátjai és a kormánynak szigorúan fel kell lépnie az elharapódzó kriptodevizás spekulációval szemben.

A lap idézi a CryptoCompare adatait, amely szerint a tavalyi bitcoinos tranzakciók 4,5 százaléka volt koreai von alapú. Ezzel a dél-koreai fizetőeszköz a bitcoin piacon a második lett az amerikai dollár után, megelőzve a japán jent és az eurót is. A bitcoin árfolyama nem egyszer a dél-koreai tőzsdéken magasabbra szaladt fel, mint a többi tőzsdén, ezt a jelenséget a kereskedők "kimchi" prémiumnak hívják. Ez a felár a bejelentett szigorításokat követően megszűnt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!