Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A ma reggeli kereskedésben a 319 forintot is megjárta az euró árfolyam a forinttal szemben, ilyen sokat utoljára közel egy évvel ezelőtt, tavaly január végén kellett adni a közös európai devizáért a bankközi piacon. Akkor a devizahitelek forintosítása miatt aggódott a forintpiac, majd amikor lecsengett a pánik, a forint viszonylag hamar és nagyot tudott erősödni áprilisig. De nem ez volt az első eset, az utóbbi években megszokott jelenség volt, hogy a forint árfolyama novembertől január első egy-két hetéig masszívan gyengült, A 2014-2015-ös gyengülés 304 forinttól egészen 327 forintig tartott, a 2013-2014-es hullám 291 forinttól 315 forintig, hasonló mértékű forintesés volt 2012 végén - 2013 elején is.

Ha megismétlődne az elmúlt évek forgatókönyve és idén is 22-24 forintos gyengülést hoz az év eleje, akkor tekintve a tavaly novemberi 308 forintos euróárfolyamot idén már újra rekord gyenge forintra lehet felkészülni, s megnézné a kurzus a 330 forint feletti tartományt is.

Technikai szempontból annyi mondható el, hogy jelenleg a 318,11-es szint tekinthető fontos ellenállásnak a grafikonon. Bár jelenleg-e fölött jár az árfolyam, azonban tekintve, hogy annak 14 napos volatilitása (14 napos ATR mutatója) 2,14 forint, ezért a szint áttöréséről 320,25 forintnál lehetne beszélni. A következő fontos ellenállási szintek 323 forintnál, majd 328 forint közelében találhatók.

EUR/HUF napi
Kép: www.markers.hu

A hosszabb távú grafikon nem fest túl jól. A hetes felbontású grafikonon jól látszik, hogy a 2008-as válság óta az euró forinttal szembeni kurzusa egyre többször teszteli a 317 forint feletti ellenállási zónát. Ezzel a hetes grafikonon egy emelkedő háromszög alakzat rajzolódott ki, amelynek felső vonalát ha szignifikánsan áttöri az árfolyam (ez hetes grafikonról lévén szó a 330 forint feletti tartományokat jelenti) akkor tartósan is a jelenleginél jóval gyengébb forintra kell felkészülni).

EUR/HUF heti
Kép: www.markers.hu

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!