Az első percekben fölfelé tartó BUX hamar elvesztette lendületét, előbb a negatív tartományba, majd a lélektani határ, a 23 000 pontos szint alá esett. A napot 1,3 százalékos mínuszban, 22 880 ponton fejezte be. A forgalom - elsősorban a Molnak köszönhetően - jelentős volt, összesen közel 27 milliárd forint értékben születtek üzletek. A blue chipek mindegyike a negatív tartományban fejezte be a napot, a legrosszabbul az OTP szerepelt. A bankpapír a kismértékű pozitívumot jelentő 7600 forintról startolt, majd folyamatosan lefelé tartott. Az utolsó papírok 7421 forinton cseréltek gazdát, ami 1,9 százalékos leértékelődésnek felelt meg. Egészen kora délutánig dacolt az egyre pesszimistábbá váló befektetői hangulattal a 12 milliárd forint értékben gazdát cserélő Mol, ebédidő után azonban elfogyott az olajpapír ereje, és zárásra egészen a 1,5 százalékos veszteséget jelentő 21 800 forintig esett. A Richter egy százalékkal 40 000 forintra, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal 945 forintra gyengült. A közepes kapitalizációjú papírok közül jelentős veszteséggel zárt az Egis, a kisebbik gyógyszergyártó jegyzése három százalékkal 26 000 forintra gyengült. Fölfelé tartott az Émász és az FHB jegyzése, előbbi 1,9 százalékkal 19 300 forintra, utóbbi három százalékkal 26 000 forintra erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!