Doug Cliggott a Reuters 2011 Investment Outlook Summit elnevezésű New York-i eseményen úgy vélekedett, bár mindenki számolhatna a QE2 kifutásának hatásával, egyelőre nem ez látszik az árakon, pedig az S&P 1170-1200 pontos szintre eshet vissza a közeljövőben. A Credit Suisse év végi várakozása is pesszimistább a többi brókercég előrejelzésénél, 1275 pontra várja az indexet.

Az S&P 500, a világ leginkább követett részvényindexe tegnap 1280 ponton zárt, májusi csúcsa óta pedig hat százalékot esett.

A mennyiségi lazítás második körében (QE2) a Fed 600 milliárd dollár értékben vásárol amerikai államkötvényeket, ami óriási mértékű likviditással árasztotta el a piacokat, s hozzájárult a részvénypiacok emelkedéséhez is. Cliggott emlékeztetett, tavaly a QE1 kifutása és a QE2 bejelentése között estek az árfolyamok.

A közelmúltban már megindult egyfajta korrekció a májusi csúcsokról, ami azonban részben a vártnál gyengébb amerikai makroadatoknak, így a csigalassú munkahelyteremtésnek illetve az eurózóna adósságválságának tudható be.

A Credit Suisse várakozása szerint az S&P 500 cégei átlagosan 94 dolláros részvényenkénti eredményt érhetnek el idén, s ez jövőre sem emelkedik majd 95 dollár fölé. Ez a prognózis jócskán elmarad a Thomson Reuters konszenzusától, amelyben 2011-re 100,07, 2012-re pedig 113,43 dolláros várakozás szerepel.
Cliggott szerint a jelenlegi ciklusban 2012 közepén éhetik el tetőpontjukat a vállalati profitok. A szakértő nem zárja ki a 100 dolláros értéket sem, ehhez azonban vagy a magánszektor hitelkeresletének kellene felpörögni, vagy pedig a munkahelyteremtésnek, s most egyik sem látszik túl valószínűnek.
Ezzel szemben a 2012-es eredmények akár visszaesést is mutathatnak, amennyiben jelentősebb fiskális kiigazításra kerül sor. Ha a szövetségi költekezés a 2011-es szint alá süllyed, akkor jó esély van arra, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyed - mondta.

A Reuters 2011 Investment Outlook Summit más résztvevői nem ilyen pesszimisták. Tobias Levkovich, a Citigroup vezető amerikai részvény stratégája például 2011-re 98 dolláros, 2012-re pedig 105 doláros részvényenkénti nyereségre számít az S&P-500 cégeitől, míg a Goldman Sachs várakozása 96 és 104 dollár ugyanerre az intervallumra.

Az egyes szektorok közül a Credit Suisse alulsúlyozásra javasolja a pénzügyet és a ciklikus fogyasztási javakat gyártó társaságok papírjait, felülsúlyozná viszont az egészségügyi illetve más defenzív szektorokat.
Kedvenceink az alacsony volatilitású, viszonylag erős eredménytermelő képességel bíró, lehetőleg jó osztalékhozamot biztosító papírok.
Cliggott leginkább a pénzügyi papírokat mellőzi, miután a szektor 9,1 százalékot esett május eleje óta, alaposan alulteljesítve az S&P-500-at.

A társaság 10 százalékos készpénzarányt javasol a befektetőknek. "Mindig olyan, alacsony árazású társaságokra vadászunk, amelyek növekedésnek induló, vagy stabilan jó kilátásokkal rendelkező szektorban tevékenykednek. Ilyet pedig jelenleg nehéz találni az amerikai piacon" - mondta Cliggott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!